Izgalmas videót tett közzé Mate Rimac, a horvát szupersportautó-gyártó vállalat alapítója és vezérigazgatója a fejlesztés alatt lévő C_Two villanyautóról. A csapat egy Zágráb közelében található, használaton kívüli repülőtérre vitte ki a jármű prototípusát, hogy tesztelje gyorsulását, és megmutassa, mire képes jelenleg a világ egyik leggyorsabb hiperautója. Mostani tudásával a C_Two 8,94 másodperc alatt futja a negyedmérföldet, ami majdnem 0,5 szekundummal gyorsabb, mint a Bugatti Chiron sprintje. Mindezt ráadásul utcai gumikkal, és egy poros, rossz minőségű aszfalton produkálta a villanyautó. Rimac hozzátette, hogy még rengeteg lehetőség van a C_Two fejlesztésére, a jelenleg kiaknázható nyomaték például csak 85-90%-a annak, amit a végleges változatban előhívhatnak a sofőrök. A hivatalos adatok szerint a Rimac szuperautója álló helyzetből indulva 9,1 szekundum alatt tesz meg 1/4 mérföldet, tehát azt a célt már teljesítette a vállalat. A 0-60 mérföld/órás gyorsuláson viszont még van mit csiszolni, hiszen a Rimac 1,85 másodpercet ígér, ám egyelőre – a körülmények miatt is – 2,33-at sikerült összehozni. Még nem is gyártják, de már elfogyott az összes Rimac C_Two A közel 2000 lóerő teljesítményű elektromos hiperautó nem tartja meg a C_Two nevet, de egyelőre nem tudni, miként hívhatjuk majd a gyártásba kerülő változatot. A következő hetekben az első darabok megindulnak az újságírókhoz tesztelésre. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by0xLTIwMjUtMDQtMTQuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9lbGVrdHJvbW9zLWF1dG8tMS0yMDI1LTA0LTE0LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!