Most már hivatalosan is megérkezett az új akkupakk, és hatótáv, de ennek nem várt hozadéka lett: nevet váltott a Tesla legolcsóbb autója. The Artist Formerly Known As… Amikor a Tesla 2019 februárjában elkezdte átadni az első Model 3 Standard Range, avagy SR variánsokat, történt egy érdekes változás. Valóban, az ígéreteknek megfelelően 35 ezer dollárba került a 220 mérföldes (354 kilométeres) hatótávú belépő modell, de megjelent a Standard Range+ is a kínálatban ami 2000 dolláros felár ellenében nagyobb hatótávot és gazdagabb felszereltséget ígért. Alapvetően egyébként a legolcsóbb változat vásárlói is jobban jártak, mint eredetileg remélték, mivel hardveresen több dolog maradt meg a nagy akkus kiadásból, mint azt eredetileg ígérte a vállalat. A Teslánál osztottak-szoroztak, és rájöttek, jobban megéri nekik nagyobb darabszámban kevesebb változatot gyártani, mint pár száz dollár megspórolásával újabb komplexitást vinni a gyártásba. Így például a hatalmas panoráma üvegtető is alap minden Model 3-ban, pedig eredetileg a kis akkus Teslába fém tetőt terveztek.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzIzMzExNV82NjEyMTA0YzhkIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMjMzMTE1XzY2MTIxMDRjOGQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI2LzEwL3BldWdlb3QxMjAweDE2MDAtZWxla3Ryb21vcy12aWxsYW55YXV0b3Nvay1wZXUtbGN2LTVtaWxsaW8tZGlzcGxheS0yNjEwLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjYvMTAvcGV1Z2VvdDEyMDB4MTYwMC1lbGVrdHJvbW9zLXZpbGxhbnlhdXRvc29rLXBldS1sY3YtNW1pbGxpby1kaXNwbGF5LTI2MTAuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48IS0tIChjKSAyMDAwLTIwMjYgR2VtaXVzIFNBIHZlcnNpb24gMi4wIEltcHJlc3Npb25zOiBjYW1wYWlnbjogTU1CIFBldWdlb3QgTENWIDIwMjYsIHBsYWNlbWVudDogL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1LzEyMDB4MTYwMCAsIGNyZWF0aXZlOiBsaW5rICAtLT4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD1kd0NWVm91V2JjS0JRaEZzbUsuQ082Yms3QV9VQ2hDRWZOQVpIMzliT2NELk43L2Zhc3RpZD1ncHhnd2htZnRrcGNxam1hdXlpY3drd29vbW1wL3N0cGFyYW09d2hkamVubXFiYS9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg0K Pár hónap után aztán a mezei Standard Range le is került a weboldalról, már csak telefonon lehetett rendelni, Európába pedig már el sem hozták. Az SR+ ugyanis ár-érték arányban a legjobb Tesla, és talán az egyik legjobb villanyautó volt a piacon, és nem kellett alá egy alig olcsóbb, lebutított modell. Most egyébként hivatalosan is jobb lett az ajánlat immár itthon is, a legutóbbi áremelést követően 15,6 millió forintért szállított autó immár a magyar honlapon is hátrahagyta a 448 kilométeres hatótávot, mivel az új, bruttó 60 kWh-s LFP aksi már 491 kilométert tesz lehetővé. Legalábbis a WLTP ciklus szerint. Történt azonban egy abszolút nem várt változás: Mostantól az alapmodell neve szimplán csak Model 3. Semmi Standard Range, semmi Plus. Hogy szeretjük-e ezt a változást, azt mindenki döntse el maga, de szerintem ezzel csak nehezebb lett az autókról beszélni, mivel ha azt mondja valaki, hogy Model 3-a van, nem lehet tudni a típusra, vagy a verzióra gondol. A közbeszédben a tulajdonosok valószínűleg továbbra is hozzá fogják tenni, hogy alap verzió, kis aksis, vagy A Művész Akit Korábban Standard Range Plusnak hívtak. Ha új Teslát vásárolsz, most 1000 km-re elegendő ingyenes Supercharger töltést kaphatsz. Ehhez használhatod Tibor ajánlói kódját is. Ha érdekel, hogy hol épülnek Tesla Superchargerek Magyarországon, akkor kattints ide! PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDgtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWF4LXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDguanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9yb3ZhdHN6cG9uem9yaS12b2x0aWUtYS1oYXphZGhvei1pZ2F6aXR2YS0yMDI2LTA5LTA4LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!