Felboríthatják a svédek az európai villanyautó töltési szabályokat

Február elején a svéd Legfelsőbb Bíróság előzetes döntéshozatalt kért az Európai Unió bíróságától egy, az elektromos járművek töltésével kapcsolatos elszámolási probléma ügyében. Ahogyan az a bíróság honlapjára is kikerült a döntésre váró helyzet a következő: terméknek minősül-e a villanyautók töltőállomáson történő töltése során vételezett áram, és ha igen, akkor ezt az üzletet hogyan lehet, milyen mértékű általános forgalmi adóval terhelni.

A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság annak tisztázását kéri, hogy az elektromos járművek töltőállomáson való töltése áramvásárlás-e, és ha igen, akkor az pontosan kitől is történik.

A téma nem ismeretlen, generálisan azóta problémák forrása, hogy a hagyományos termelő-fogyasztó-áramszolgáltató rendszerek definíciói nem tudják lekövetni az iparági változásokat. Ez Magyarországon leginkább azzal kapcsolatban bukkan fel időről-időre, hogy az állampolgár a saját háza tetején megtermelt áramot – a saját fogyasztásán túl – miért csak a hálózatba töltheti be/fel, illetve: ha másnak eladná, akkor az miért és hogyan válna adókötelessé.

A magyar töltőhálózat gátolja a villanyautók terjedését

Az aktuális svédországi talányhoz eléggé hasonló e-mobilitási problémával sok országban találkoztak. Már az e területen nem éppen az eu-s élmezőnybe tartozó Lengyelországban is megküzdöttek vele: ott úgy került elő, hogy adóügyileg, szakmai alapon is problémásnak bizonyult ez a fajta áramvételezés, amivel kapcsolatban elsőként azt kellene végre a jogszabályalkotóknak tisztáznia, hogy a töltőállomáson való töltés termék avagy szolgáltatás vásárlásnak minősül-e (inkább). Mert ha az általános szabály az – írta a lengyel elemző -, hogy a villanyautók töltése olyan komplex szolgáltatásnak minősül, amely a villamos energiához, valamint az autók töltésére szolgáló infrastruktúrához való hozzáférésből álló szolgáltatásból áll, akkor is tisztázni kell, hogy a folyamat során melyik értékesítési pont az elsődleges a forgalmi adó megállapítása szempontjából – azaz: hol is van pontosan az adózásra kijelölt hely.

A svéd bíróságok sem biztosak ezzel kapcsolatban, de most, hogy van egy konkrét ügy is, a jogszabályok tisztázási kényszere felerősödhetett. Az apropót az jelenti, hogy a svéd adóhatóság megfellebbezett egy bírósági döntést egy német társasággal kapcsolatosan, amely cég az elektromos járművek svédországi felhasználóinak hozzáférést biztosít a töltőállomás-hálózathoz. Az átjárhatóság érdekében nem fizika vagy technológiai akadályt kell leküzdeni, hanem adótörvényit: a német cég a svédországi töltőhálózaton is használható kártyát ad az ügyfeleinek, és ezzel kész is lett a galiba; az áramvételezéshez kapcsolódó áfa-tartalom megállapítása nem egyértelmű, hogy a németországi céghez vagy a töltést valóban lebonyolító svéd infrastruktúrát üzemeltető vállalkozáshoz köthető-e (inkább).

Az ügy végigfutott a teljes svéd jogorvoslati rendszeren, és mivel nem tudtak egyértelműen dönteni, a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság az EU-hoz fordult. Azt kérik, tisztázzák, hogy a felhasználók állomásokon történő töltés áramvásárlásnak minősül-e, és ha igen, akkor az ÁFA-jogban figyelembe kell-e venni azt a körülményt, hogy a villamos energia vételezése közvetlenül a töltőkártya kiadójától történik-e vagy közvetetten, egy töltőhálózati üzemeltetőtől.

Akármi is lesz a válasz, az tisztázza, ugyanakkor fel is boríthatja (egyben: egységesítheti) az eddig így-úgy kialakított tagállami adószabályokat.

360 kW-os töltőhálózat épül Németországban

Címlapkép: Vicente Viana Martínez at Pexels

Szabó M. István