KITÖLTÖTTED MÁR?

Segíts, hogy még jobb tartalmat készíthessünk!

Február végén mutatkozik be a Hyundai Kona EV, itt az első kedvcsináló

A tavalyi év folyamán a Hyundai többször is beszélt arról, hogy elektromos crossovereket tervez a piacra dobni, melyek között helyet kap a Kona névre keresztelt hagyományos meghajtású modell elektromosított változata is, ami egyben a gyártó második tisztán elektromos autója lesz. A villanymotoros SUV-ról ez idáig nem tudtunk semmilyen érdemleges információval szolgálni, habár feltételezhettük, hogy a hajtáslánc megegyezik majd az idei CES elektronikai kiállításon bemutatott Kia Niro EV-ével. Most a Hyundai honlapjára egy kedvcsináló videó és néhány új infó is felkerült a kocsiról, mely legelőször a Genfi Autószalonon lesz kiállítva márciusban.

A videóból valójában nem sok minden derül ki a villanyautóról, sokkal érdekesebb inkább a hozzáfűzött rövid leírás, amelyben a Hyundai Motor állítja, hogy ő lesz a legelső autómárka egész Európában, mely egy mindenki számára elérhető tisztán elektromos kompakt SUV-t készít. Ez alapján reménykedhetünk a megfizethető árban, amiről még biztosat nem tudunk, ám előzetes információk szerint az alapváltozatért körülbelül 35 000 eurót (átszámítva közel 10,8 millió forintot) kell majd fizetniük a vásárlóknak. Merthogy az elektromos Kona kétféle hajtáslánc-változattal is elérhető lesz, melyek közül az erősebbik a Hyundai szerint 470 kilométer megtételére képes két töltés között a nemrég bevezetett WLTP ciklus szerint. A Kia Niro EV-t egy 150 kW-os elektromos motor hajtja, melyhez egy 64 kWh-s akkumulátor társul, mely a gyártó elmondása szerint 383 kilométeres hatótávra képes, így felmerülhet a kérdés, hogy tényleg ugyanazt az aksit kapja-e mindkét elektromos crossover, vagy csupán a Kia esetében egy becsült EPA hatótávról beszélünk, és mintegy 83 kilométer a különbség a két ciklus eredménye között.

A Hyundai korábban megerősítette, hogy a Kona EV alaposan fel lesz szerelve magas szintű technológiákkal, így például vezetés-támogató rendszerek is a segítségünkre lesznek az utazásaink során, azt azonban még nem részletezte a gyártó, hogy hányas szintű önvezetési funkciót szán az elektromos crossoverbe.

A Hyundai új villanyautójának hivatalos bemutatója február 27-én, még a Genfi Autószalon előtt megtörténik, majd a népszerű autókiállítás után néhány hónappal, 2018 nyarán már piacra is kerül az autó.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.