A Hyundai Motor Company a 2026-as vezérigazgatói és befektetői napján (CEO Investor Day) bemutatta legfrissebb stratégiai ütemtervét, amely a korábbiaknál sokkal inkább a nyereség növelésére fókuszál. Bár a vállalat megerősítette a korábban kitűzött, 2030-as globális értékesítési célját – amely évi 5,55 millió gépjármű eladását irányozza elő –, a hangsúly láthatóan eltolódott a jövedelmezőség maximalizálása felé. Villanyautók a fókuszban A vállalat tervei szerint az elektrifikált járművek, a 2025-ös 23 százalékhoz képest, az értékesítési mix 60 százalékát teszik majd ki 2030-ra és ebben a tisztán elektromos autóknak kulcsszerep jut. Európában a gyártó kifejezetten agresszív BEV-bővülést tervez: a 2025-ös 116 ezer darabos eladást 2030-ra több mint 420 ezer darabra szeretnék növelni, miközben a teljes európai kínálat 85 százalékát teljesen elektrifikálják. Ennek a modelloffenzívának a része a kifejezetten az európai piacra tervezett IONIQ 3, amely 497 kilométeres hatótávot kínál az ügyfeleknek. Indiában szintén egy helyi igényekre szabott, új elektromos szabadidő-autó mutatkozik be az év végén, míg a kínai piacon az IONIQ V bevezetését követően 2027-ben érkezik a következő tisztán elektromos modell. A stratégia fontos része a dél-koreai Ulsanban épülő high-tech gyár, amely a Genesis GV90-es tisztán elektromos zászlóshajó gyártásával kezdi meg működését és kifejezetten a villanyautók gyártására tervezték. Luxuslakosztály kerekeken – bemutatkozott a koreaiak csúcs-SUV-ja A versenyképesség megőrzése érdekében a Hyundai saját fejlesztésű akkumulátorcellákkal is készül. A jövőre érkező kedvezőbb árú modellekben közepes nikkeltartalmú NCM (nikkel-kobalt-mangán) cellákat alkalmaznak, amelyek mintegy 30 százalékkal mérséklik az akkumulátorköltségeket. A tartósságot a felhőalapú akkumulátor-felügyeleti rendszer (BMS) javításával növelik, amelytől az akkumulátorok élettartamának átlagosan 20 százalékos meghosszabbítását várják 2028-ig. A biztonság terén bevezetik a Thermal Runaway Protection (TRP) eljárást, amely cellaszintű strukturális gátakkal és hűtési megoldásokkal akadályozza meg a hőterjedést akkumulátortűz esetén, és amely először a Genesis modellekben mutatkozik be. Átmeneti megoldások Az elektromos átállás átmeneti időszakában a Hyundai Motor Company egy új, növelt hatótávolságú elektromos járműkategóriát (EREV) is bevezet 2027 első felében. Ezek az autók lényegében egy kisebb akkumulátort kombinálnak egy fedélzeti belső égésű motoros generátorral, amely kizárólag az akkumulátor töltéséért felel, közvetlen hajtási kapcsolata nincs a kerekekkel. Az első ilyen modell az észak-amerikai piacra szánt Santa Fe EREV lesz, amely az alabamai gyárban készül majd, és több mint 600 mérföldes (mintegy 965 kilométeres) hatótávot tesz lehetővé. Ezzel párhuzamosan a hibrid kínálat is jelentősen bővül, különösen Észak-Amerikában, ahol a Genesis márka is bemutatja első hibridjét, a GV80 Hybridet az év végén, a Hyundai márka pedig több mint 10 hibrid modellt kínál majd 2030-ig. Közös önvezetés A technológiai fejlesztések jelentős része nem csupán a Hyundai márkát érinti, hanem a teljes Hyundai Motor Group (HMG) szintjén valósul meg, szoros együttműködésben a szövetséges márkákkal, így a Kiával is. A cégcsoport az NVIDIA ökoszisztémája köré egységesíti szenzorarchitektúráját, így a Hyundai és a Kia a szoftveres leányvállalatként működő 42dot, valamint az önvezetéssel foglalkozó Motional által gyűjtött adatok azonos szabvány szerint lesznek integrálhatók. A cégcsoport még az idén megkezdi az önvezető AI szoftverük, az Atria AI tesztelését a dél-koreai Kvangdzsuban, 2028-ban pedig már egy tömeggyártású, szoftveralapú járműben (SDV) alkalmazzák majd a Level 2+ szintű technológiát. A felhalmozódó hatalmas adatmennyiség feldolgozására a csoport 2029-ben helyezi üzembe a 100 megawattos Saemangeum AI Adatközpontot, amely több mint 50 ezer GPU-nak ad otthont. Ezzel párhuzamosan a csoport a Waymo részére történő robotaxi-szállításokat is megkezdi 2026 negyedik negyedévében, amely járműveket a georgiai Metaplant (HMGMA) üzemben szerelik össze. Érkezik az Atlas A Hyundai stratégiai átalakulásának egyik leglátványosabb eleme a robotikai üzletág felpörgetése, amellyel a dél-koreai óriás is csatlakozik azon autógyártók sorához, amelyek a humanoid robotokban látják a jövő nagy üzletét (és potenciálisan a saját gyártási költségeik csökkentését is). Atlas A Boston Dynamics teljes felvásárlása után a csoportszintű fejlesztések felgyorsultak: az Egyesült Államokban júniusban megnyitott Robot Metaplant Application Center (RMAC) kapacitását az év végéig tízszeresére növelik, amely létesítmény a robotok tesztelésére, valós körülmények közötti szimulációjára és a gyártás előtti ellenőrzésére szolgál. A tervek szerint a Hyundai a Boston Dynamics által fejlesztett Atlas nevű ipari humanoid robotot már 2028-tól aktívan beveti a saját georgiai Metaplant (HMGMA) összeszerelő üzemeiben a gyártási folyamatok támogatására. A robotikai offenzíva azonban túlmutat a belső hatékonyságnövelésen. A csoport hosszabb távon masszív kereskedelmi értékesítést tervez: az Egyesült Államokban a robotgyártás a tervek szerint 2028-ban indul el évi 30 ezer darabos kapacitással. A masszív értékesítési hálózat kiépítéséhez a Hyundai Group a meglévő autómárka-kereskedői hálózatát is be kívánja vonni disztribúciós partnerként, míg a vásárlások finanszírozásához a Hyundai Capital dolgoz ki egyedi lízing- és hitelkonstrukciókat. Ez a teljes körű integráció – a fejlesztéstől a gyártáson, értékesítésen át a finanszírozásig – mutatja, hogy a vállalatcsoport a hagyományos autógyártói szerepkört fokozatosan egy szoftver- és AI-alapú mobilitási platformmá alakítja át. Megindult a gyártás: vadonatúj elektromos Hyundai készül Európának Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!