Aki nyomon követi az autóipar alakulását, az még biztosan emlékszik azokra az időkre, amikor egy-egy kínai modell megvásárlása egyet jelentett az orosz rulettel. A korai kínai típusok gyakran katasztrofális, életveszélyes törésteszt-eredményei ugyanis évekre megbélyegezték a távol-keleti ország gyártóit. Mi sem mutatja jobban azonban a kínai márkák technológiai fejlődését, mint az EuroNCAP legfrissebb törésteszt-sorozatának eredményei. A szervezet rendkívül szigorú, nemrégiben bevezetett új értékelési rendszere alatt vizsgált három kínai autó kivétel nélkül megkapta a maximális, ötcsillagos minősítést. Ezzel szemben az egyetlen európai indulónak be kellett érnie négy csillaggal az alapfelszereltség mellett. Szigorítás Az Euro NCAP 2026-tól gyökeresen megújította értékelési rendszerét. A korábbi, laboratóriumi törésekre fókuszáló teszteket felváltotta a „biztonság négy szakasza” elnevezésű modell, amely a valós vezetésbiztonságtól és sofőrtámogatástól kezdve az ütközéselkerülésen és a fizikai védelmen át egészen a baleset utáni mentésig és a villanyautók akkumulátortüzének kezeléséig mindent lefed. Ebben az új rendszerben a technológiáknak nem különálló funkciókként, hanem a sofőrrel zökkenőmentes összhangban kell működniük. A rendszereket már valós forgalmi szituációkban is tesztelik, külön mérve például a táblafelismerés pontosságát vagy azt, hogy a sávtartó automatika ne legyen tolakodó vagy agresszív a vezetővel szemben. Az új protokollok első két vizsgázója – a BMW iX3 és a Zeekr 7GT – korábban már sikeresen abszolválta az ötcsillagos szintet, most viszont megérkeztek a legújabb tömegmodellek eredményei is. Típus és eredmény Vezetésbiztonság Balesetmegelőzés Ütközésvédelem Baleset utáni biztonság AION UT 5 csillag 66% 74% 91% 88% GEELY E2 5 csillag 79% 72% 86% 95% Leapmotor B05 5 csillag 66% 77% 92% 89% CUPRA Raval* 4 csillag 58% 66% 91% 95% CUPRA Raval** 5 csillag 72% 77% 91% 95% *alapfelszereltség, **opcionális Safety Pack-kel Kínai trió az élen: biztonság alapáron A tesztek legmeglepőbb tanulsága, hogy a három, Európában még szinte teljesen ismeretlen kínai modell – az Aion UT, a Geely E2 (bizonyos piacokon EX2 néven fut, és Kína legnépszerűbb modellje volt tavaly) és a Leapmotor B05 – gond nélkül teljesítette az ötcsillagos követelményeket. Leapmotor B05: Kiemelkedő, 92 százalékos ütközésvédelmet produkált, maximális pontszámot szerezve az oldalirányú ütközések és az oszloptesztek során. Az aktív biztonsági rendszerei is remekül szerepeltek: az automata vészfékezője (AEB) nagy sebességnél és kereszteződésekben is kiválóan működött. Apró negatívumként a bonyolult, fizikai gombokat nélkülöző klímavezérlést, valamint a különböző testalkatokhoz alkalmazkodni képtelen biztonsági övrendszert emelték ki a tesztelők. Geely E2: A kis elektromos ferdehátú a vezetésbiztonság terén érte el a mezőny legjobb eredményét (79%), köszönhetően a fizikai gombok és kapcsolók kiváló ergonómiájának (80%-os értékelés a kezelőszervekre) és a szériafelszereltségként adott gyerekmegfigyelő rendszernek (CPD). Bár a vészfékezője néha bizonytalanul reagált, és a frontális ütközésnél a vezető lábának védelme is kapott kritikát, az öt csillag így is összejött Kína legkelendőbb autójának. Aion UT: Az Európában még gyerekcipőben járó márka családi kompaktja remekül szerepelt, 91 százalékos fizikai ütközésvédelemmel és fejlett baleset-megelőző rendszerekkel. Pontokat itt is az érintőképernyőre száműzött fizikai gombok hiánya, a gyengébb táblafelismerő rendszer (68%-os pontosság), valamint a gyerekmegfigyelő rendszer hiánya miatt vontak le. A kínai gyártók előretörését jól mutatja, hogy míg 2021-ben alig teszteltek távol-keleti modellt, az EuroNCAP-nél azóta tízszeresére nőtt a vizsgált kínai járművek száma, és mára az európai újautó-eladások 7%-át, az Egyesült Királyságban pedig közel 10%-át adják ezek a márkák. Cupra Raval: spórolós alapfelszereltség A tesztsorozat egyetlen európai szereplője, a már itthon is kapható CUPRA Raval, a Volkswagen ID. Polo testvérmodellje alapvetően kiválóan szerepelt volna, ha nem a biztonsági alapfelszereltségen spórolna a gyártó. A sportos elektromos kisautó szerkezetileg és fizikailag remekül vizsgázott: a 91 százalékos ütközésvédelem és a 95 százalékos baleset utáni értékelés (ahol az ütközés után minden ajtó és elektromos kilincs azonnal nyitható maradt a mentés megkönnyítésére) abszolút a prémium szintet képviseli. A probléma a szoftveres és aktív biztonsági oldalon jelentkezett. Az EuroNCAP szakemberei szerint a CUPRA az alapmodellnél túl sokat spórolt a biztonsági segédrendszereken, így az alapváltozat vezetésbiztonsága mindössze 58%, ütközéselkerülése pedig 66%-os értékelést kapott. Ahhoz, hogy a vásárló megkapja az ötödik csillagot is, meg kell rendelnie az opcionális Safety Pack csomagot, amely jelentősen kibővíti az aktív asszisztensek sorát, különösen alacsony sebességű manővereknél és kereszteződésekben. Bár az EuroNCAP elismeri, hogy ez a fajta „kettős értékelés” segít alacsonyan tartani az elektromos kisautó alapárát, nyíltan kritizálták a gyártót, hangsúlyozva, hogy az ilyen fontos aktív biztonsági technológiákat alapáron, szériafelszereltségként kellene adni, nem pedig feláras opcióként a vevőkre hárítani. Annyiban megvédenénk a spanyolokat, hogy nem ők az elsők, akik hasonló eszközhöz nyúlnak, hogy az óriásplakátokra kikerülhessen az ötcsillagos-eredmény, de az árlista kedvezőbben nézzen ki. EuroNCAP: idén hatalmasat változik az autók biztonságának értékelése Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!