Alumínium vázra szénszálas elemekből építene elektromos autót saját gyárában a Beijing CH-Auto Technology által támogatott Qiantu Motor. A 70 ezer angol fontos (kb. 29 milliós) tisztán elektromos autó egyelőre Qiantu K50 néven fut, és akár már jövőre a kapható lehet. Bár az alapító a Teslát és annak üzleti modelljét követendő példának említette, az autó tudásának meghatározásakor viszonylag szolidan nyilatkoztak. A gyorsulás 0-ról 100 km/h-ra 4,6 mp lesz (amivel jócskán elmarad a Tesla Model S-től), és a hatótávolság tekintetében a 300 km-rel szintén nem lesz kiemelkedő. Az Qiantu K50-et két darab 402 lóerős 650 Nm nyomatékú motor hajtja majd. A cég évi 50 ezer darab gyártásával indítana, de 2020-ra szeretnék elérni a 450 ezer darabos kapacitást, miközben további modelleket is bemutatnának. Qiantu K50: Tesla Roadster vetélytárs (fotó: Bloomberg) Kínában rendkívül fontos az elektromos autók elterjedése, hiszen a a városok levegője elviselhetetlen mértékben szennyezett. Ezt és a világszinten is jelentkező igényt felismerve a kínai autógyártók és a más területeken meggazdagodott milliárdosok is sorra jelentik be elektromos autógyártással kapcsolatos terveiket. Egyes városokban az elektromos autók vásárlását 100 ezer jüan (4,1 millió forint) támogatással segítik. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzE4MDYyMV81ZjhmZjlkZTE0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMTgwNjIxXzVmOGZmOWRlMTQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2V6Z2lmY29tLWdpZi10by13ZWJwLWNvbnZlcnRlci0zLmdpZiIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvZXpnaWZjb20tZ2lmLXRvLXdlYnAtY29udmVydGVyLTMuZ2lmIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Villanyautósok Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!