Autópályás hatótávteszt

Az elektromos autók lényegesen hatékonyabbak, mint a hagyományos benzin vagy dízel autók. Tavasztól őszig városban ezt észre sem vesszük igazán elektromos autót vezetve, csak tudjuk, hogy így van. Két esetben viszont sokkolóan szembesít minket az elektromos autó a hajtásrendszer remek hatásfokával.

Az egyik ilyen a tél, amikor fűteni kell, szemmel láthatóan megcsappan az autó hatótávolsága. Ez persze fájdalmas, de teljesen logikus: egy hagyományos autóban az üzemanyag energiájának fele veszendőbe megy és a környezetet fűti, így fel sem tűnik, ha a veszteségből utastér fűtésre fordítunk valamennyit. Egy hibridnél már látványos fogyasztásnövekedést jelent a tél, egy Prius például télen sokszor azért járatja a benzinmotort, hogy tudja fűteni az utasteret, ez nem túlságosan környezetbarát megoldás, épp télen a ködös és amúgy is szmogos időben füstöl többet a piros lámpánál állva is. Fekete pont a Toyotának, amiért kispórolták az elektromos fűtést. A hagyományos autóknál és egy hibridnél még mindig csak a magasabb üzemanyag költség szembesít a fűtés árával, de egy tisztán elektromos autónál már lecsípheti a hatótáv 10-30 %-át a fűtésre fordított energia.

A másik eset a nagy sebességű autópályás közlekedés. Mivel egy dízel autó autópályán érzi magát otthon, nem emelkedik meg jelentősen a fogyasztása nagyobb sebességnél. Ennek oka persze fordított: valójában nem autópályán jó a hatásfoka, hanem városi közlekedésnél csapnivaló. Az elektromos autó ilyen esetben is őszinte: amennyivel nagyobb energia szükséges a közegellenállás leküzdésére, annyival kisebb lesz a hatótáv, ezért elektromos autónál könnyen előfordulhat kétszeres, vagy akár még nagyobb fogyasztásnövekedés autópálya tempóban.

Az elektromos autók bérbeadásával foglalkozó német nextmove, jól meglátta azt a piaci rést, hogy az emberek többsége hosszabb próba nélkül nem mer elektromos autóra váltani, így mielőtt valaki lecserélné az autóját kipróbálhatja saját maga, hogy megfelelő-e neki az adott típus, nem pedig vásárlás után egy hónappal kap sokkot, hogy a katalógusban vagy az autókereskedésben ígért 400 km hatótáv csak városban, ott is tojással az árampedál alatt érhető el, autópályán pedig örülhetünk, ha a fele megvan.

Azonban nem ingyenreklámot szeretnék csinálni a cégnek, inkább beszámolni egy tanulságos hatótáv tesztjükről, amelyben az Audi e-Tron, a Hyundai Kona és a Tesla Model 3, Model S és Model X hatékonyságát és hatótávját hasonlították össze autópályán.

EZT OLVASTAD MÁR?  117 kW-on tölt a Tesla Model 3 az IONITY CCS villámtöltőjén

A tesztről videót is készítettek, aki viszont hozzám hasonlóan kissé ódivatú és jobban szeret olvasgatni és táblázatokat böngészni, annak lentebb írásban is összefoglalom az eredményeket.

A tesztet Lipcse körül végezték, ideális, gyenge napsütésben, 8 fokos külső hőmérsékletnél. A kijelölt 85 km hosszú távon odafelé maximum 130 km/h sebességgel hajtottak, de a forgalom miatt csak 115 km/h átlagsebességet sikerült elérni. Visszafelé 150 km/h sebességgel igyekeztek haladni, ekkor az átlagsebesség 130 km/h lett.

A teszten részt vevő autók:

  • két Audi e-Tron (21″ nyári gumikkal, digitális és klasszikus tükörrel)
  • két Tesla Model X100D (19″ téli gumival és 20″ nyári gumival)
  • két Hyundai Kona (64 kWh akkumulátoros változat, 17″ téli és 17″ nyári gumival)
  • egy Tesla Model S100D (19″ téli gumival)
  • egy Tesla Model 3 (Dual Drive, Long Range, 19″ nyári gumival)
NextMove autópályás hatótávteszt (forrás: nextmove.de)

A keréknyomást mind a 8 autón a gyártó által előírt értékre állították be. Mindegyik autóvezető tapasztalt villanyautós, akik jól ismerik a hatékony e-autózás apró trükkjeit. (Az Audi e-Tron esetében korábban már bebizonyították, hogy sokkal hatékonyabban tud vele közlekedni egy az autót már jól ismerő vezető, mint aki első alkalommal ült bele).

Hogy a körülmények minél inkább megegyezzenek, amikor lehetőség volt 130 vagy 150 km/h sebességgel haladni, mindegyik autóban bekapcsolták a tempomatot. Autópályán állandó sebességgel haladva a regeneratív fékezés energiavisszanyerő hatása nem érvényesül, azonban mikor lassításra volt szükség, akkor is igyekeztek ennek hatását minimalizálni, hogy az autóknak ez a képessége minél kevésbé mutatkozzon meg a hatótáv-különbségben.

Fogyasztás 130 km/h és 150 km/h sebességnél

Ezen a teszten az autók fogyasztása a 18,5 – 28,4 kWh tartományban szórt. A legjobb eredményt a Tesla Model 3 és a Hyundai Kona érte el (19,1 kWh, nyári gumival). A téli gumis Konát (20,7 kWh) megelőzte a nyári gumis Model S (20,4 kWh). A Model X esetén meglepően kicsi volt az eltérés a téli és a nyári gumi között (23,8 és 24,1 kWh), ennek oka vélhetően, hogy ennél a méretnél már a légellenállás sokkal többet számít, mint a gumik gördülési ellenállása. A sereghajtó az e-Tron lett 27,5 és 28,4 kWh fogyasztással.

EZT OLVASTAD MÁR?  Az újonnan eladott gépkocsik több mint fele elektromos meghajtású Norvégiában

Természetesen a nagyobb sebesség sem változtatott a sorrenden. Az előny itt a jó aerodinamika és a kis súly. A Model 3, a Kona és a Model S fogyasztása a 20,9 – 23,6 kWh tartományba került, a SUV csapat pedig 27,2 és 30,8 kWh között fogyasztott.

Almát az almával

A teszt legfontosabb része a Model X és az Audi e-tron összehasonlítása, hiszen az nem kérdés, hogy egy alacsony építésű, könnyű, kis homlokfelületű autó veri ezeket a városi tankokat. Ezért is szerepelt a tesztben ezekből a típusokból 2-2 autó, hogy kizárja az egyes példányok esetleges hibáit, csökkentse a járművezetők eltérő vezetési stílusából fakadó hatásokat. Az eredmény viszont egyértelmű, a teszt során mért fogyasztáskülönbség elég nagy ahhoz, hogy ne foghassuk mérési hibára.

A Model X és az Audi e-tron fogyasztása 130 km/h és 150 km/h sebességgel (forrás: nextmove.de)

Engem nem érdekel a fogyasztás, mennyit megy el?

A hétköznapi használatban az emberek többségét nem igazán érdekli néhány kWh fogyasztáskülönbség, az viszont annál inkább, hogy meddig jutnak a reggelre teljesen feltöltött akkuval.

130 km/h tempónál a hatótáv verseny egyértelmű győztese a Tesla Model S (480 km), ezután fej-fej mellett halad a Model X (409 km) és a Model 3 (406 km). Az Audit (301 km) sajnos még a Kona (322 km) is maga mögé utasította.

A sorrend 150 km/h sebességnél sem változott, de a mezőny eleje és vége jelentősen közeledett egymáshoz.

Saját mérések

Bár az autók közti különbségek megmutatásához kiváló a teszt, mi kicsit máshogy mérünk. Épp most van nálunk egy Audi e-tron, amivel a szokásos módon Tibor elvégezte a fogyasztás tesztet is. A fűtés mellett (+8 °C a külső hőmérséklethez képest) fix sebességgel megtett oda-vissza távokon egy nagyon picit máshogy alakultak az adatok. Részletek hamarosan az Audi e-tron tesztünkben.

Autok: , , , ,

Elektromos autót használsz?