A tavalyi év legelején a Renault bevezette kínálatába az E-TECH Hybrid és Plug-in Hybrid hajtásrendszert, aminek köszönhetően több modellje is megjelenhetett hibrid, valamint konnektorról tölthető hibrid változatban. Ekkor mutatkozott be a kívül-belül megújított Renault Megane is töltőcsatlakozóval az oldalán, ám az 1995-ös piaci forgalmazása óta világszerte közel 7 millió példányban eladott modell az elmúlt bő egy évben csupán a kombi karosszériát kereső vásárlóknak kínált zéró emissziós kilométereket. Ma viszont megjelent a Megane E-TECH Plug-in Hybrid ferdehátú kivitele is. Újabb Renault-ba került be a villanymotor A 160 lóerős plug-in hibrid rendszerben az 1,6 literes benzinmotor mellett két villanymotor is helyet kapott, így minden alkalommal tisztán elektromos módban ébred fel az autó. A 9,8 kWh-s akkucsomag a kombinált WLTP ciklusban 50 kilométeres tiszta utazásra elegendő, de aki csak városban közlekedik, az ideális esetben akár 65 kilométert is ki tud csavarni a 400V-os feszültségen működő lítium-ion akkupakkból. A ferdehátú Megane PHEV Franciaországban már rendelhető, induló ára bruttó 37.300 euró. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!