Ingyen töltést kapnak a Volvo PHEV vásárlók

A konnektoros hibrideket használókat gyakran éri az a vád, hogy csupán az adó-, parkolási díj vagy behajtási díj kedvezmények miatt vásárolnak tölthető autót, a gyakorlatban pedig elsősorban benzinesként közlekednek. A Volvo ötletes ösztönzőt talált ki arra, hogy a PHEV vásárlók minél többet töltsék az autókat: visszafizeti az első évben az autóba betöltött áram díját. Akinek tehát kevés lenne az az előny, hogy elektromosan közlekedni olcsóbb és tisztább, mint benzinnel, talán az ingyen áram elég vonzerő lesz.

2020 elejétől a Volvo tulajdonosok regisztrálhatják a Volvo honlapján az autójukat, majd egy év után a betöltött energiával arányos pénzvisszatérítést kapnak majd, írja az insideevs.com.

Volvo V90 PHEV

Az ingyen áram egyelőre csak a Volvo konnektoros hibridjeihez jár, aminek több oka is lehet. Először is, tisztán elektromos autót csak a jövő év végén dob piacra a Volvo. Másrészt a tisztán elektromosnál kevésbé van szükség hasonló ösztönzőre, hiszen azt eleve kizárólag elektromos üzemmódban tudja használni a tulajdonosa, persze tekinthetünk rá akár úgy is, hogy ezzel billentjük át a vásárlót elektromos autó választására.

EZT OLVASTAD MÁR?  Elektromos terepjárót tesztel a Ford

A Volvo szerint az első évben gyakorlatilag ingyenes töltés célja nem csupán az ügyfelek vonzása, hanem az is, hogy az első évben kialakuljon az a felhasználói szokás, hogy a lehető legnagyobb mértékben használják az elektromos üzemmódot.

Autok: , , ,

Elektromos autót használsz?