Musk: jövő nyárra heti 1000 Model Y készülhet

Ugyan mi már szóltunk előre, de most megjött a hivatalos megerősítés is: a tervezettnél jóval hamarabb érkezik a Tesla Model Y.

A kis SUV gyártását eredetileg 2020 őszére-végére ígérték, de a szivárgó pletykák és a szaporodó előszériás autók fotói miatt éltünk a gyanúperrel, hogy inkább csak túl óvatosak a jóslatokkal a Model 3 kezdeti gyártási nehézségeinek kommunikációs hibáiból okulva.

Most azonban Elon Musk bejelentette, hogy a jövő év közepére a heti 1000 autós gyártási ütem a cél, ami nagyjából megerősíti amit vártunk, miszerint az első negyedév végén, a második kezdetén indulhat a gyártás.

Azt is elárulták a tegnap éjszakai elemzői telekonferencián, hogy az Y gyártásának beruházási igénye nagyjából fele volt a Model 3-énak. Már szerelik a gyártósorokat fremontban, ezek tervezésénél pedig felhasználtak sok sok tapasztalatot amit a sanghaji Gigafactory 3 építése közben szereztek. Az autó bekerülési költsége nagyjából annyi lesz mint a 3-asé, miközben a piac magasabb áron is felszívja a gyártási kapacitást így a cég várakozásai szerint ez lesz a lejövedelmezőbb termékük. Elon Musk azt várja, hogy Y-ból annyi fogy majd mint az S/X és 3-as modellekből együtt.

Elektromos autót használsz?

Biró Balázs

A fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak.