A nátriumion-akkumulátorok egyre nagyobb figyelmet kapnak az Európai Unió részéről, és a következő uniós költségvetésnek biztosítania kell a finanszírozást az ágazat számára – jelentette ki Séamus Boland, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EESC) elnöke. „A nátrium-akkumulátorok, és általában az akkumulátorok kulcsfontosságúak az EU versenyelőnye szempontjából, és sürgősen szükséges, hogy a következő többéves pénzügyi keret (MFF) ezt elismerje az ágazat számára szükséges források biztosításával” – mondta Boland. Az MFF, az EU hosszú távú kiadási terve, általában hét évre szól. A következő ciklus 2028-tól 2034-ig tart majd. Az EESC a nátrium-akkumulátorokat stratégiailag fontos technológiának tekinti, és azt szeretné, ha azok az EU ipari stratégiájának központi elemévé válnának. A tanácsadó testület kiemelte, hogy a nátriumion-technológia olcsóbb és környezetbarát alternatívát kínálhat a lítiumion-akkumulátorokhoz képest. Az EESC egy korszerűsített akkumulátor-politikát és egy olyan „ipari útitervet” szorgalmazott, amely mind a lítium-, mind a nátriumalapú technológiákat felöleli. Ez magában foglalná a kapacitásokba és a vállalatokba történő beruházásokat, valamint az állami támogatási mechanizmusokat, amelyek a támogatásoktól és adókedvezményektől a köz- és magánszféra közös kutatás-fejlesztéséig terjednek. A bizottság megjegyezte, hogy a nátriumalapú energiatárolás támogatása csökkentené az EU ellátási láncának sebezhetőségét is, mivel a nátrium az egész kontinensen széles körben elérhető. „Kína jelenleg világelső az akkumulátor-technológiában, az elmúlt tíz évben 1,2 milliárd eurót fektetett be kutatásba és innovációba” – mondta Fabrice Stassin, az Európai Akkumulátor Szövetség (BEPA) főtitkára. Az Európai Energiaügyi Bizottság (EEC) várhatóan a jövőbeli véleményeiben és az érdekelt felekkel folytatott megbeszéléseken is foglalkozni fog a nátriumion-akkumulátorokkal. Emellett egy speciális tanulmányt is tervez, amelynek célja, hogy „a nátriumion-akkumulátorokat szilárdan beépítse Európa iparpolitikai napirendjébe”. 2025-ben a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökség arról számolt be, hogy a nátriumion-akkumulátorok jelentős költségmegtakarítást eredményezhetnek olyan alkalmazásokban, mint az elektromos járművek és a nagy léptékű energiatárolás. Egyes gyártók arra számítanak, hogy a gyártás felfutásával a nátrium-cellák ára akár 40 dollár/kWh-ra is csökkenhet. Szerencsére már több európai vállalat is dolgozik a technológia piaci bevezetésén, ezek közül a legfontosabbak az alábbiak: Bihar Batteries A 2023-ban alapított spanyol cég az energiatárolási szektorra fókuszál. Alacsony költségű európai nyersanyagokra – például a tengervízből kinyert nátriumra – épülő cellái széles hőmérsékleti tartományban működnek (−20 °C to 60 °C) és elviselik akár a 100%-os mélységű kisütést is. A szériagyártás az idei évben kezdődhet meg. Tiamat Energy A francia vállalat porosz kék katódanyagot alkalmazó celláinak erőssége az 5 perces töltési idő és a magas ciklusszám (5000+). A felhasználási területük a nehézgépjárművek és mikromobilitási eszközök mellett az energiatárolás, de hibrid autókban is megjelenhetnek. A tervek szerint az Amiens városában felépülő 5 GWh-s gyáruk 2029-ben kezdheti meg a termelést. Altris A svédországi startupot egy korábbi cikkünkben részletesebben is bemutattuk. A porosz fehér kémiát alkalmazó katódanyaguk teljesítményben és energiasűrűségben is felveszi a versenyt az LFP akkumulátorokkal, ráadásul ezt európai ellátási láncra alapozva éri el, így csökkentve a Kínától való függőségünket. Az Altris nemrég jelentette be, hogy stratégiai partnerségre lépett egy cseh vegyipari vállalattal a katódanyag gyártásának felskálázása érdekében. Nátriumion-akkumulátoroknak épül gigafactory Svédországban Faradion A 2011-ben az Egyesült Királyságban alapított Faradion az egyik úttörőnek számít a piacon, amely az egyik legszélesebb körű szabadalmi portfólióval rendelkezik ezen a területen. Technológiájuk energiasűrűsége már most összemérhető a lítium-vasfoszfát akkumulátorokéval, miközben hidegben is jobban teljesítenek. Akkumulátoraikat nemcsak autókhoz, hanem elektromos robogókhoz, kerékpárokhoz és targoncákhoz, illetve energiatárolókhoz tervezték. A cég életében a legnagyobb fordulat 2021 végén következett be, amikor az indiai óriásvállalat, a Reliance Industries felvásárolta. A Reliance célja, hogy a Faradion technológiáját felhasználva Indiában építsen hatalmas akkumulátorgyárakat, kiszolgálva az elektromos járművek és az energiatárolás iránti növekvő igényt. Phenogy A svájci cég nemrég lépett ki a lopakodó üzemmódból azzal, hogy Németországban telepítette Európa legnagyobb nátrium-tároló rendszerét (kb. 1 MWh). Bekapcsolták Európa első hálózati méretű nátriumion-akkumulátorát LiNa Energy A brit vállalat szilárdtest nátrium-fém-klorid akkumulátort fejlesztett, amely magas szintű biztonságot, hosszú élettartamot és alacsony költségeket ígér az energiatárolás számára. 2025-ben nyitottak pilot gyártósort Lancasterben, idén pedig már a 100 kWh-s rendszereik piaci bevezetésén dolgoznak. dr. Papp László (Sol Invictus)Technológiai elemző, és a Villanyautosok.hu csapatának megújuló energiákkal, energiatárolással, illetve piaci trendekkel foglalkozó szakértője. Célja, hogy minél többek számára tegye egyértelművé, hogy a fenntartható jövő gazdaságilag is a legracionálisabb választás. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!