Számos autószalon, illetve motorsport-esemény után újabb autós rendezvény időpontja tolódik későbbre a koronavírus miatt: ezúttal az idei Goodwoodi Sebességfesztivál elhalasztását jelentették be a szervezők. Az Egyesült Királyság legnépszerűbb autós rendezvénye ugyan csak július 9-12 között nyitotta volna meg a kapuit a látogatók előtt, az illetékesek a helyzet bizonytalanságára való tekintettel jobbnak látták elnapolni a fesztivált. Új időpontot egyelőre nem sikerült találni, de a szervezők abban bíznak, hogy nyár végén, legkésőbb az ősz elején újra megtelhet Charles Henry Gordon-Lennox 11. richmondi herceg kertje autócsodákkal és autóőrültekkel. A már megvásárolt jegyek érvényesek lesznek az új dátumra is. A hagyományos autószalonokkal ellentétben a Festival of Speed az utóbbi időben jelentős népszerűségre tett szert, köszönhetően nagyrészt annak, hogy itt a világhírű 1,86 kilométeres felfutón a gyártók egy jóval dinamikusabb oldalról mutathatják be járműveiket. Az évente mintegy 150-200 ezer látogatót vonzó kiállításon rengeteg autómodell megfordult már, köztük villanyautók is, legyen szó klasszikusról, koncepcióról, versenyautóról, vagy piaci bevezetésre váró újdonságról. 2018 júliusában itt került sor például a Tesla Model 3 európai debütálására, de a villanyautós közösség talán a Volkswagen I.D. R kapcsán többször hallott az angliai rendezvényről, merthogy tavaly egy 20 éves pályacsúcsot döntött meg a németek elektromos versenygépe. Romain Dumas pilóta visszatérése Goodwoodba az idei évre is be van tervezve, ám így most egy kicsit többet kell várni a futamra. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!