Saját elektromos töltőhálózaton dolgozik a Ford, legalábbis erről árulkodik egy az autógyártó által még 2018-ban benyújtott védjegy-kérelem, melyre a napokban bukkant rá a Mach E Club fórum egyik tagja. A dokumentumon szerepel a Fastor Charge névre keresztelt vállalat kissé régimódi logója, valamint az is kiderül belőle, hogy a cég kifejezetten elektromosautó-töltési szolgáltatásokra specializálódik. Annak ellenére, hogy a márkanév védelmére vonatkozó kérelmet már majdnem két évvel ezelőtt beadta a Ford az amerikai szabadalmi-, és védjegy hivatalba (USPTO), az még nem került elfogadásra – jelenleg oppozíciós státuszban van, azaz még bárki megtámadhatja, aki úgy érzi, hogy a gyártó által választott márkanév vagy márkajelzés sérti a jogait. Forrás: Mach E Club Forrás: Mach E Club Ezen a ponton egyelőre csak találgatni lehet arról, hogy a Fastor Charge vajon a Ford márkakereskedéseinél és szervizközpontjainál elhelyezett töltőberendezéseket foglalja majd magában, esetleg a Tesla Supercharger-hálózatához hasonló, távolsági villanyautózást lehetővé tévő villámtöltőkből álló hálózat lesz-e, vagy pedig valami teljesen másról van szó. Meg nem erősített információk szerint a Ford Európa több országában is elkezdte az előkészületet elektromos autó töltés szolgáltatás biztosítására, ám azt nem tudjuk, hogy ennek lehet-e köze a jóváhagyásra váró Fastor Charge márkanévhez.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzIzMzExNV82NjEyMTA0YzhkIiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMjMzMTE1XzY2MTIxMDRjOGQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI2LzEwL3BldWdlb3QxMjAweDE2MDAtZWxla3Ryb21vcy12aWxsYW55YXV0b3Nvay1wZXUtbGN2LTVtaWxsaW8tZGlzcGxheS0yNjEwLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjYvMTAvcGV1Z2VvdDEyMDB4MTYwMC1lbGVrdHJvbW9zLXZpbGxhbnlhdXRvc29rLXBldS1sY3YtNW1pbGxpby1kaXNwbGF5LTI2MTAuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48IS0tIChjKSAyMDAwLTIwMjYgR2VtaXVzIFNBIHZlcnNpb24gMi4wIEltcHJlc3Npb25zOiBjYW1wYWlnbjogTU1CIFBldWdlb3QgTENWIDIwMjYsIHBsYWNlbWVudDogL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1LzEyMDB4MTYwMCAsIGNyZWF0aXZlOiBsaW5rICAtLT4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD1kd0NWVm91V2JjS0JRaEZzbUsuQ082Yms3QV9VQ2hDRWZOQVpIMzliT2NELk43L2Zhc3RpZD1ncHhnd2htZnRrcGNxam1hdXlpY3drd29vbW1wL3N0cGFyYW09d2hkamVubXFiYS9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg0K A Lincoln töltője, Forrás: u/ifwinterends/Reddit Abban mindenki egyetért, hogy a Tesla egyik legnagyobb előnye más autógyártókkal szemben a saját töltőhálózat megléte, és tavaly ősszel, amikor egy Reddit-felhasználó lefotózott egy a Supercharger oszlopokra kísértetiesen hasonlító Lincoln-töltőt, fel is merült, hogy a Fordnak a dizájn helyett inkább a Tesla villámtöltős üzleti modelljét kellene lemásolni. Az amerikaiak egyébként partnerek az Electrify America és az Electrify Canada, valamint az európai IONITY építésében is, de egy saját töltőhálózat nagyban megnövelné a hamarosan érkező Mustang Mach-E és tisztán elektromos F-150 pick-up értékét. Ha új Teslát vásárolsz, most 1000 km-re elegendő ingyenes Supercharger töltést kaphatsz. Ehhez használhatod Tibor ajánlói kódját is. Ha érdekel, hogy hol épülnek Tesla Superchargerek Magyarországon, akkor kattints ide! Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!