A Hyundai Kona tisztán elektromos változatára mutatkozó óriási európai keresletet a Hyundai nem tudta kizárólag a dél-koreai létesítményéből fedezni. A nošovicei gyártósorát Csehországban azzal a céllal indította be márciusban, hogy a villanyautó még több fogyasztóhoz eljuthasson, a várakozási idő pedig – amely tavaly akár egy év hosszú is lehetett – a töredékére csökkenjen. Ennek eredménye most kezd látszódni: a Hyundai Motor UK megerősítette, hogy még az idén több ezer elektromos autó érkezik az Egyesült Királyságba, mivel a vállalat az ország egyik legnagyobb villanyautó-beszállítója szeretne lenni az elkövetkezendő években széles kínálattal és azonnali elérhetőséggel. Állami támogatással: Hyundai Kona electric (39 kWh) A megnövekedett kínálat egyaránt érinti az IONIQ Electric modellt is, így aki a Hyundai valamely tisztán elektromos autóját választja, az a megrendeléstől számítva néhány napon belül át is veheti a járművét az újranyitott kereskedésekben. Az egészségügyi kockázatokat elkerülvén a Hyundai autói a Click to Buy platformon online is megvásárolhatók. A gyártótól palettájáról jelenleg három konnektorról tölthető modell közül lehet választani (Kona Electric, IONIQ Electric, IONIQ Plug-In Hybrid), ezekhez csatlakozik hamarosan a Santa Fe PHEV. Az év végére a kínálat háromnegyede valamilyen formában elektromosítva lesz. Állami támogatással: Hyundai Ioniq electric PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!