A Tesla tudja, hogy valójában mire vágysz

A Tesla Autopilot rendszeréhez áprilisban kiadott Traffic Light and Stop Sign Control funkció egy óriási lépés afelé, hogy az autók önmaguktól felismerjék a közlekedési lámpákat és táblákat, s ezekre odafigyelve, szabályosan tudják az utakat járni emberi beavatkozás nélkül is. Bizonyos feltételek mellett a Teslák már a sofőr jóváhagyását sem kérik a zöld lámpán való áthajtáshoz, de mint minden béta verziós szoftverben, ebben is számos hiányosság és javítani való akad még: például az, hogy a villanyautók a Burger King éttermek tábláit rendszeresen összetévesztik a STOP táblával, így aztán lelassítanak, és megállnak. A gyorsétterem-lánc aligha kaphatott volna annál jobb reklámot, mint hogy a világ legokosabb autói úgy döntenek, hogy megállnak a táblájánál, így a cég marketingesei gyorsan kaptak a lehetőségen, és megcsinálták az alábbi videót egy Model 3 főszereplésével.

A reklám mindössze egyetlen napig futott, de így is többmillió emberhez jutott el a közösségi médián keresztül. Ez persze leginkább annak köszönhető, hogy a Burger King ingyen Whopper szendvicset ígért mindenkinek, akivel hasonló történik a Teslájában, és az erről készített képet/videót a megadott hashtagekkel megosztja.

EZT OLVASTAD MÁR?  Így néz ki a Tesla Model 3 színes tárcsákkal

Elektromos autót használsz?