Lehúzzák a villanyautósokat a töltőszolgáltatók?

Bár látszólag nagy a verseny, tulajdonképpen a legtöbb szolgáltató regionális monopóliumnak tekinthető a töltőhálózatok piacán – véli a hamburgi Lichtblick zöldáram-szolgáltató vállalat.

Az adatok elemzése alapján jutottak erre a következtetésre.

Annyit kérnek, amennyit nem szégyellnek

A vállalat megbízásából készített felmérésében a Staista elemzőcég azt mutatta ki, hogy a németek átlagosan 52 centet (~200 Ft) fizetnek kilowattóránként az AC, és 63 centet (240 Ft) a DC töltésért, ami miatt legalább olyan drága, ha nem drágább villanyautóval megtenni 100 kilométert, mint egy hatliteres fogyasztású benzinessel. Ha valaki az Ionity-t veszi igénybe, akkor egyenesen másfélszerese, 10 helyett 15 euro a költség.

Ezt persze egyszerű lenne az energiaárak elszabadulásával magyarázni, de az elemzés szerint a valóság az, hogy a CO₂ kvóta eladások (25 cent / kWh) és a német energiaárstop (4 cent / kWh) révén akár 56 százalékkal, 23 centtel is csökkenhetnének az árak, csakhogy a szolgáltatók ezeket a kedvezményeket megtartják maguknak.

Az elemzés rámutat, hogy a magas áramköltségek fékezik az elektromos átállás sebességét, miközben a töltőszolgáltatók szerintük extraprofitot tesznek zsebre.

A helyzetért a szövetségi kormányt teszik felelőssé, mivel szerintük elő kellett volna írniuk, hogy az ilyen kedvezményeket a szolgáltatók továbbadják a felhasználóknak.

Normális esetben az ilyen helyzeteket megoldaná a piaci verseny, azonban a gyakorlatban régiónként szinte egyeduralkodó egy-egy töltőszolgáltató, amely gyakran megegyezik a helyi áramszolgáltatóval is.

Így Wiesbadenben a töltőoszlopok 91 százaléka a ESWE kezében van, de Hannoverben (89% Enercity), Kölben (88% RheinEnergie), Münchenben (85% Stadtwerke München), Hamburgban (83% Stromnetz Hambugra), vagy Berlinben (70% Berliner Stadtwerke) sem sokkal jobb a helyzet.

A Lichtblick azt mondja, hogy ezzel gyakorlatilag helyi monopóliumok kezében van a villanyautók töltése, a verseny pedig – ahogy fogalmaznak- csak mese, ellentétben a benzinkúthálózatokkal, ahol valóban működik a piac.

Azt is hozzáteszik, hogy mivel a töltők nagyon sokszor közterületen találhatóak, a töltésre fenntartott területek sok parkolóhelyet vesznek el, így számuk nem korlátlan. Ezekhez a kijelölt területekhez viszont sokkal könnyebben férnek hozzá a helyi energiaszolgáltatók, amelyek sok esetben szintén a város tulajdonát képezik, és így házon belül kell csak letárgyalniuk a helyszínt, kiszorítva ezzel a külső konkurenciát.

A vállalat szerint az is a kartelltörvényekbe ütköző lehet, hogy miközben ezek a szolgáltatók sokszor egyeduralkodók és városi tulajdonúak is, a harmadik fél által kibocsátott töltőkártyákra jóval magasabb, néhol akár 55 százalékkal drágább tarifát határoznak meg, ismét csak torzítva a versenyt.

Az EnBW Hypernetz töltőállomása a Kamener-Kreuz helyszínen (Fotó: EnBW / Dulic Endre)

A zöldenergia-szolgáltató, nyilván nem teljesen önzetlenül, azt is kívánatosnak tartaná, hogy a töltőszolgáltatók más energiaszolgáltatók számára is tegyék elérhetővé a töltőoszlopaikat. Példaként az otthoni energiaszerződéseket hozzák fel, ugyanis Németországban, az áramhálózat üzemeltetője ugyan regionálisan fix, de az elektromosságot számos szolgáltatótól megvásárolhatjuk, így van verseny a tarifák terén. Valami hasonlót képzelnek el a töltőoszlopoknál is, hiszen, mint mondják, így egy energiaszolgáltató ügyfele akár az egész országban a tetszőleges energiaszolgáltató tarifájával tölthetné az autóját a töltőoszlopok üzemeltetőjétől függetlenül.

Biró Balázs

A fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak.