Egy évvel ezelőtt hazánkban is hatalmas siker volt a Volkswagen e-UP és testvérmodellje, a Škoda Citigoe iV. A hazai piacra szánt 2020-as készletet néhány hét alatt elkapkodták a vevők. Az autó alapvetően nem volt újdonság, hiszen évek óta a budapesti utcakép részét képezi az autómegosztó cégeknek köszönhetően. Azonban a 2019 őszétől rendelhető, 2020-tól átvehető megújult változat a korábbi modellhez viszonyítva kétszer akkora akkumulátort kapott, amely egy töltéssel 300 kilométer feletti hatótávval kecsegtet. Nagyobb tudás olcsóbban: itt az új Volkswagen e-Up! Sokan várták, különösen a 2,5 millió forintos új állami támogatás fényében, hogy vajon idén újra megnyílik-e a rendelési lehetőség. Végre jó hírt közölhetünk, jövő keddtől, azaz szeptember elsejétől újra megnyílik az e-UP konfigurátor a Volkswagen magyar honlapján is. Az autó árában sajnos megjelenik a forint euróhoz viszonyított körülbelül 10%-os gyengülése, így az induló ár 8,3 millió forint lesz. A megrendelési lehetőség már a 2021-ben gyártott autókra vonatkozik, így akinek jut a 150 példányból, az legkorábban a jövő év elején veheti majd át az autót. Információnk szerint idén nem várható a tavalyi, 1 millió forintos használt autó beszámítási kedvezmény, de támogatói okirat birtokában természetesen a 2,5 milliós állami támogatás levonható az autó árából. Škoda Citigo e iV villámteszt PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Szűcs Gábor2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!