Elkészült az első előszériás Lightyear 0
Egy nagy lépéssel közelebb került a sorozatgyártáshoz a világ egyik leghatékonyabb elektromos autója: a Valmet Automotive a múlt héten bejelentette, hogy legyártotta az első előszériás példányt a Lightyear 0-ból az uusikaupunki létesítményben. Az előszériás termelés elindítása egy fontos lépcsőfok ahhoz, hogy a gyár előkészüljön a napelemes villanyautó 2022 végére tervezett szériagyártására.
A most készülő első darabok a prototípusok és előszériás járművek gyártásához elkülönített speciális részlegen készülnek, de már folyamatban van a vásárlók számára gyártott példányok gyártásához szánt összeszerelősor építése is. A végső összeszerelősor a Velvet Automotive finnországi gyárának legújabb részlegében lesz elhelyezve, és a legkorszerűbb technológiai megoldásokat tartalmazza, mint például a lézerhegesztésben segédkező robot.
A holland Lightyear első modelljének végleges változata idén júniusban mutatkozott be. A 60 kWh-s akkucsomagból mintegy 625 kilométeres hatótávolság nyerhető ki, de napos időben a közel 5 négyzetméternyi napelemből akár napi 70 kilométert is rá lehet erre dobni a fejlesztők számításai szerint. Az autó ára 250.000 euróról indul.