Az érintőkijelzőn megjelenő „töltési emlékeztetőkkel” ösztönzi a Citroën a plug-in hibrid C5 Aircross SUV tulajdonosait, hogy rendszeresen töltsék fel az akkumulátort. Az új funkció, mellyel a francia autógyártó elmondása szerint az autó hatékonyságának optimalizálásában igyekszik támogatni ügyfeleit, egy vadonatúj Over-the-Air frissítéssel érkezett a múlt héten. Elsőként a brit tulajdonosok, majd a franciák kapják meg, de december 1-jétől kezdődően több európai piacon is letölthetővé válik a csomag. Az emlékeztetők kiküldéséhez a rendszer figyelembe veszi az autó használatát. Amennyiben a tulajdonos öt napon keresztül nem csatlakoztatta a töltőkábelt, vagy pedig 10 utat megtett az akku töltése nélkül, úgy naponta egyszer felvillan az erre buzdító üzenet a kijelzőn. Ha még ezután sem csatlakoztatják a hálózatra az autót, 30 nap elteltével naponta kettőre nő az emlékeztetők száma. A C5 Aircross SUV Hybridben egy 81 kW teljesítményű villanymotor dolgozik a benzinnel táplálkozó erőforrás mellett. Az akkumulátor kapacitása 13,2 kWh, így a jármű körülbelül 54 km-t tehet meg a WLTP szerint egy teljes töltést követően. A gyártó adatai szerint az ügyfelek a 40 kilométernél rövidebb utak mindössze 55%-át teszik meg kizárólag elektromosságot használva, amit az akku rendszeres töltésével növelni lehetne. A töltési emlékeztetők a Citroën új konnektoros hibridjében, a C5 X Hybridben is jelen lesznek. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLWJhbm5lci11ai12b2x0aWUtMTMwMHg2MDAtMjAyNi0wMy0yNi0xLXNjYWxlZC5wbmciIG1lZGlhPSIobWluLXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxpbWcgc3JjPSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLWJhbm5lci11ai12b2x0aWUtMTMwMHg2MDAtMjAyNi0wMy0yNi0xLXNjYWxlZC5wbmciIGFsdD0iIj48L3BpY3R1cmU+PC9hPg== Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!