Tisztán elektromos meghajtású, teljesen önvezető jármű közös fejlesztésébe kezdett az amerikai Waymo, valamint a kínai Geely autógyártó csoport leányvállalataként működő Zeekr. A minibusz kifejezetten ride-hailing célra készül, B-oszlop hiányában könnyű be-, és kiszállást biztosít az utasoknak a szabadon személyre szabható kabinba a mindkét oldalon elhelyezett tolóajtókon keresztül. Mivel sofőr nélkül képzelik el a működését, kormányra, pedálokra, és visszapillantó tükrökre sincs szükség, de vélhetően a kiszámíthatatlanul változó szabályozási környezet miatt készül olyan változat, amit tud emberi sofőr is kezelni. A jármű a Waymo amerikai robottaxiflottáját gyarapítja majd, de azt egyelőre nem tudni, hogy erre mikor kerülhet sor. A kínai-amerikai együttműködésben Európa is érintett, az új, nyílt forráskódú architektúrára szánt autót ugyanis a Geely göteborgi K+F központjában tervezik majd. Ezt követően szállítják az Egyesült Államokba, ahol a Google testvérvállalata beépíti a Waymo Driver önvezető rendszerét. A Zeekr a Geely legfiatalabb márkája, tavaly tavasszal alakult, és októberben már meg is kezdte legelső villanyautójának, a Zeekr 001-nek a forgalmazását Kínában. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzE4MDYyMV81ZjhmZjlkZTE0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMTgwNjIxXzVmOGZmOWRlMTQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2V6Z2lmY29tLWdpZi10by13ZWJwLWNvbnZlcnRlci0zLmdpZiIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvZXpnaWZjb20tZ2lmLXRvLXdlYnAtY29udmVydGVyLTMuZ2lmIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!