HALLASSUK A HANGUNK!

Írd alá Te is a GEVA (Global EV Alliance) nyilatkozatát!

Divatterepjárót épít a Smart

Néhányakat talán meglepetésként érhet, mások pedig már kitalálták: a Smart egy tisztán elektromos meghajtású SUV-t dob a piacra, mely tágas, de mégis kompakt” – olvasható a Mercedes-Benz és a kínai Geely közös tulajdonában álló vállalat értékesítési-, és marketingigazgatójának a Linkedinen megosztott írásában. A vállalat tervei koránt sem annyira meghökkentőek, mint amennyire azt a Smart kicsi, városi járművei által meghatározott arculatának való erőteljes ellentmondás indokolná, hiszen egyre több autógyártó koncentrál a kiemelkedően népszerű sportterepjáró-szegmensre. Ilyen például a MINI is, mely szintén egy minden eddiginél nagyobb modell bevezetésére készül, való igaz, hogy az SUV kifejezés alatt nem feltétlen azt kell érteni, mint más gyártóknál, hanem inkább egy kicsit magasabbra emelt kompakt kisautót.

A Smart eSUV a Geely SEA (Sustainable Experience Architecture) elnevezésű moduláris elektromos padlólemezére épül majd várhatóan 2022-től. A gyártásnak Kína fog otthont adni, de a villanyautót az európai piacra is exportálni fogják. A márka jelenleg két modellt kínál a vásárlóknak, az EQ ForTwo-t és ForFourt.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.