Főoldal » elektromos autó » Valódi klímabarát autót akar a Polestar

Valódi klímabarát autót akar a Polestar

Mostanában gyakran olvashatunk arról, hogy az autógyártó vállalatok a kínálatuk elektromosítása mellett arra is komoly figyelmet fordítanak, hogy az autógyártás folyamata is a lehető legtisztább legyen. Sőt, számos modelljükről állítják, hogy már teljesen karbonsemleges módon készül. Ennek kapcsán azonban fontos tudni, hogy egyelőre még nem szén-dioxid-kibocsátásmentes gyártásról van szó, a vállalatok maximum nettó nulla kibocsátást tudnak elérni, azaz a tevékenységük során felmerülő karbonemissziót utólag kiegyenlítik (offset), például erdőtelepítéssel, vagy más, a klímaváltozás ellen indított projekt finanszírozásával.

Ezzel a koncepcióval szakítana a Polestar, amely a napokban kiadott legelső fenntarthatósági jelentésében egy valóban klímabarát elektromos autó építését tűzte ki célul 2030-ra Polestar 0 projektnév alatt. A kínai Geely-hez tartozó autómárka vezérigazgatója, Thomas Ingenlath hangsúlyozza, hogy a karbon-ellentételezés nem más, mint kibújás, megfutamodás a tényleges megoldás elől, szakértők szerint ugyanis az offsetting hosszú távon nem fenntartható, hiszen semmi sem garantálja, hogy a telepített erdő nem pusztul el, vagy épp nem veszít szénmegkötő képességéből.

Polestar 2

Egy teljesen éghajlat-semleges autó létrehozása csakis úgy valósítható meg, ha rákényszerítjük magunkat, hogy a most lehetségesnél messzebbre nyúljunk. Mindent meg kell kérdőjeleznünk, újítanunk kell, és innovatív technológiákat keresnünk, miközben a nulla felé tervezünk” – fogalmazott az igazgató. Hozzátette, hogy a Polestar 2 jelenleg még karbonlábnyommal hagyja el a gyárát, de 2030-ban olyan autót szeretne bemutatni, amire ez már nem lesz igaz.

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.