Debrecenből Münchenbe vezették az új iX3-at a BMW mérnökei, a kiruccanást pedig az tette igazán különlegessé, hogy az 1007 kilométeres távon egyszer sem töltötték a villanyautót. A Neue Klasse család első tagja még indulás előtt vette fel az energiát, amivel Magyarországon és Ausztrián keresztül a bajor fővárosba gurult, és még a célba érkezést követően is maradt benne több mint 20 kilométerre elegendő elektromosság. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a csapat előre megtervezte az útvonalat, szándékosan kerülve az autópályákat és a magas forgalmú utakat, továbbá Bécstől még jobban ügyelni kellett a fogyasztásra, így a klímát, fűtést, rádiót, és más kényelmi funkciókat is kikapcsoltak. A megújult iX3 az új Gen6 platformra épül, amely akár 30%-kal nagyobb hatótávot és gyorsabb töltést kínál, mint a korábbi BMW elektromos modellek. A 108,7 kWh-s akkumulátorral a hivatalos WLTP hatótáv 805 km, amit a jármű a teszt során több mint 25%-kal felülmúlt. Noha az útra nem teljesen életszerű körülmények között került sor, a villanyautó által nyújtott teljesítmény így is kiemelkedő, tekintve, hogy egy közel 2,4 tonnás SUV-ról beszélünk. A hatótávparát pedig még tovább csillapítja az, hogy a BMW új generációs modelljei akár 400 kilowattal is vehetnek fel áramot az erre alkalmas egyenáramú töltőoszlopokon, így ha szükség is van töltésre út közben, akkor sem kell sokat időzni a töltőállomáson. Az új iX3 részletes bemutatója itt olvasható. BMW iX3 50 xDrive – az osztályelső PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!