https://villanyautosok.hu/roviden/226733_3b0a22d688 A Brexit megválaszolatlan kérdései, és a dízelautók kitiltásáról szóló híreket övező aggodalmakkal fűszerezett politikai és gazdasági bizonytalanság következtében 2019 márciusa zsinórban a hetedik hónap volt, mely során az európai autópiac zsugorodó tendenciát mutatott. Az autópiaci elemzéssel foglalkozó Jato Dynamics által vizsgált 27 országból 19-ben tovább csökkent az újonnan forgalomba helyezett személyautók száma, és ez magába foglalta a kontinens tíz legnagyobb gépjárműpiacát. Forrás: Jato Dynamics Nem meglepő módon a dízelmeghajtású gépkocsik részesedése folytatja a zuhanórepülést: 2000 szeptembere óta nem adtak el az autógyártók olyan kevés dízelautót egy hónapban, mint ez év márciusában. Míg 2017-ben 44,8%-ot tudhattak magukénak, egy évvel ezelőtt pedig 36,2%-ot hasítottak ki az összes eladott autó közül a gázolajat égető járművek, addig 2019 harmadik hónapjában már csak 31,2%-ot tudtak megtartani. A dízel bizalomvesztését nem egyenlő mértékben érzik a gyártók: a Mercedes-Benz, Renault, Peugeot, Ford, és a Land Rover nagyot bukott a piac átalakulásán, ám a Volkswagen, Skoda, és a Seat, köszönhetően az olcsó dízeles népautóiknak, még növekedést is tapasztaltak az eladásokban. Forrás: Jato Dynamics A fosszilis üzemanyag helyét lassan, de biztosan átveszi az elektromos áram. A csökkenő autóvásárlási kedv ellenére a villanyautók egyre nagyobb arányban vannak jelen Európa útjain, és márciusban egy fontos mérföldkövet is elértek: ez volt a legelső hónap, amikor több fogyott belőlük 100 ezer darabnál (tisztán elektromos, plug-in és sima hibrid együttvéve), összesen 125 400. Az elektromobilitás négy vezető országa a kereslet növekedését tekintve jelenleg Norvégia és Hollandia, valamint némelyest meglepőbb módon Németország és Spanyolország. Forrás: Jato Dynamics Az elektromos járműveken belül is kimagaslóan szerepeltek a zéró kibocsátású autók, ami a Tesla Model 3 európai hódításának következménye. A februári 3747 regisztráció márciusra 15 755 darabra nőtt, amivel a kicsi Tesla Európa legkelendőbb villanyautója volt. A Model 3 sikere a kaliforniai gyártót a 25 legtöbb autót eladó autómárka közé juttatta a kontinensen. Ha új Teslát vásárolsz, most 1000 km-re elegendő ingyenes Supercharger töltést kaphatsz. Ehhez használhatod Tibor ajánlói kódját is. Ha érdekel, hogy hol épülnek Tesla Superchargerek Magyarországon, akkor kattints ide! PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDgtMS5qcGciIG1lZGlhPSIobWF4LXdpZHRoOiA3MDBweCkiPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3JvdmF0c3pwb256b3JpLXZvbHRpZS1hLWhhemFkaG96LWlnYXppdHZhLTIwMjYtMDktMDguanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9yb3ZhdHN6cG9uem9yaS12b2x0aWUtYS1oYXphZGhvei1pZ2F6aXR2YS0yMDI2LTA5LTA4LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!