Zágráb utcáin már a nagyközönség is foglalhat önvezető taxikat, s ezzel hivatalosan is elindult Európa első kereskedelmi robotaxi-szolgáltatása. Az autonóm taxikat kezdetben a Verne alkalmazásán keresztül lehet igénybe venni, de hamarosan az Uber felületén is elérhetők lesznek. A robotaxik a kezdeti szakaszban a horvát főváros mintegy 90 négyzetkilométeres területén közlekednek, beleértve a városközpontot és a repülőtér térségét is. A szolgáltatás jelenleg naponta 7 és 21 óra között működik, a lefedettséget pedig a következő hónapokban fokozatosan bővítik. A flottát kizárólag elektromos járművek alkotják, amelyek a Pony.ai hetedik generációs autonóm vezetési rendszerét használják. A kezdeti üzemeltetés során biztonsági okokból képzett operátorok is tartózkodnak a járművekben, de a cél a teljesen vezető nélküli működés bevezetése, amint a szabályozási feltételek és a rendszer megbízhatósága ezt lehetővé teszi. A jelenlegi robotaxik a kínai Arcfox Alpha T5 modellre épülnek, amelyet a BAIC gyárt, és Pony.ai autonóm rendszerével szerelnek fel. A technológia a vállalat szerint már elérte a gazdaságos üzemeltetéshez szükséges szintet több kínai nagyvárosban, így most megkezdődhet a nemzetközi terjeszkedés. Az együttműködésben a Pony.ai biztosítja az autonóm vezetési technológiát és az üzemeltetési tapasztalatot, míg a Verne a flotta tulajdonosa, és a helyi működtetésért, szabályozási megfelelésért és piacra lépésért felel. A szolgáltatás később az Uber platformján is megjelenik, ami jelentősen növelheti a felhasználói bázist. A vállalatok célja, hogy a következő években több ezer robotaxiból álló flottát építsenek ki, és további európai városokban is elindítsák a szolgáltatást. A Verne már 11 várossal kezdett engedélyezési tárgyalásokat az EU-ban, az Egyesült Királyságban és a Közel-Keleten, miközben további több mint 30 város is vizsgálat alatt áll. A jövőben a Verne saját fejlesztésű, kifejezetten robotaxi célra tervezett, kétüléses autonóm járművet is be kíván vezetni, amelyet teljesen vezető nélküli üzemre optimalizálnak. Önvezető robotaxit villantott a Rimac Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!