HALLASSUK A HANGUNK!

Írd alá Te is a GEVA (Global EV Alliance) nyilatkozatát!

Testközelből: Mazda MX-30

A tegnapi napon megtörtént az első találkozásom a tisztán elektromos Mazda MX-30-cal a prágai Car Star autókereskedésben, ahova a múlt hét közepén érkezett két példány a villanyautóból. A cseh főváros a közép-, és kelet-európai turné első állomása, a járművek innen mennek tovább Szlovákiába, Magyarországra, Romániába, és Lengyelországba. Az autók bemutatódarabok, tesztvezetni nem lehetett őket, illetve számos funkció nem elérhető bennük. A szürke példány csak egyetlen napig volt a kereskedésben, így arról lemaradtam, de a vörös köntösbe bújtatott változat látványban mindenért kárpótolt. Sőt, valószínűleg ez a kirívó, élénk fényezés nagyban szerepet játszott abban, hogy a dizájnban hatalmasat csalódtam pozitívan.

Az interneten elérhető sajtófotók végigpörgetése után előítéletekkel felvértezve indultam el megnézni az elektromos Mazdát, hiszen valljuk be, eléggé fura szerzetként sikerült, még úgy is, hogy egyébként nem tér el nagyon attól a stílusirányzattól, amit a gyártótól megszoktunk. Számomra a képeken az autó kicsinek, a motorháztető pedig aránytalanul hosszúnak tűnik, és úgy összességében hiányolom azokat a vonalakat a karosszérián, amik némileg látványosabb formát adnának a városi terepjárónak. Élőben ezeket nem éreztem, sőt, ahogyan egyre többet nézegetem a fotóimat, egyre inkább kezdenek tetszeni a kocsi stílusjegyei.

Hátulról még mindig nem békültem ki a villanyautóval, merthogy számomra ehhez a domború, kerekded formához sehogy sem passzol a hátsó lámpa kialakítása, ennél sokkal esztétikusabb megoldásokat is alkalmaztak már a japánok. Például a Mazda 3-ason, de ha méretben nem akarunk nagyot ugrani, akkor szerintem a CX-30 is jobban néz ki hátulról nézve – de ez persze ízlés kérdése. Elölről viszont mindenképpen meggyőzött a személyes találkozó. Mindent összevetve azt tudom mondani, hogy az MX-30 nem a legszebb autó, amit eddig láttam, de teljesen rendben van, és ami ennél is fontosabb, hogy abszolút hagyományos a megjelenése, azaz nem lesz nagy a különbség annak, aki belsőégésű motoros modellről váltana elektromosra.

A hirosimai gyárból érkező villanyautó legnagyobb pozitívuma minden bizonnyal a belső tér minősége. A látvány esztétikus, minden felület tapintása kellemes, a szövet nem szúr, nem dörzsöl, a fehér bőr jól néz ki, bár egy sötétebb színű kárpit látványosabb lenne hozzá. A műszerfal gumis tapintású, az oldalán viszont sima műanyagra vált, de ez sem olyan idegesítően kattogós, gyenge minőségű műanyag, ilyet sehol sem találtam az utastérben.

Kimondottan jól néznek ki a parafa-berakások, amik például a középső kis tárolókat borítják, illetve belül az ajtó fogantyúján is ez tapintható. Plusz pont, hogy a Mazda odafigyelt a környezetvédelemre, így a belső anyaghasználatnál előtérbe került az újrahasznosítás, és a bőr is vegán eredetű.

A műszerfal egyébként rendkívül egyszerű, nem tévedünk el a nyomógombok rengetegében, szinte minden vezérlő a központi konzolon, a kormányon, vagy az ajtókon található. A központi kijelzővel nem sikerült elsőre összebarátkoznunk: akárhogyan helyezkedtem, nem tudtam kényelmesen elérni, és azt sem igazán értem, hogy miért kellett egy ekkora mélyedésbe rakni, ami azt az érzetet kelti, mintha a fele ki lenne takarva.

Aztán miután megkértem az alkalmazottat, hogy indítsuk be, megtudtam, hogy nem is kell elérni, hiszen nem érintőkijelző – az infotainment-rendszert a központi konzol tekerőjével tudjuk működtetni, és amúgy teljesen jól látható. Ha valaki képernyőt szeretne taperolni, annak a váltókar előtti 7 colos kijelzőn kell próbálkoznia, ahol többek között a klímát és a szellőztetést vezérelhetjük. Nem tudom biztosan, de el tudok képzelni olyan fényviszonyokat, aminél ez a kijelző az elhelyezkedéséből adódóan nehezen olvashatóvá válik.

Az MX-30 bemutatójakor bizonyára sokakat megleptek a Mazda úgynevezett Freestyle ajtói, amit általában „öngyilkos” jelzővel szoktunk illetni az olyan balesetek után, amikor a menetszél kivágta a rosszul becsukott ajtót, az utas pedig reflexből megpróbálta elkapni. Ez a megoldás manapság már nem túl gyakori, de tény, hogy a hátsó ülésekre való pakolásnál hasznos tud lenni.

Kíváncsi voltam, hogy a Freestyle ajtók megkönnyítik-e a be- és kiszállást. Befele minden rendben ment, nem volt utamban az ajtó, kifele viszont olyan táncprodukciót adtam elő, hogy megérdemeltem volna egy tapsvihart a jelenlévőktől. Előfordulhat, hogy csak szoknom kell ezt a megoldást, és nem tartom kizártnak, hogy lesznek, akik szeretni fogják, de én ilyen nehezen még nem szálltam ki autó hátsó üléséről – ez nem alacsony sportautó, nagyot kell lépni, és nincs semmi előttem, amibe kapaszkodni tudnék, vagy megtartana, ha esek. A hátsó ajtók egyébként rövidebbek, mint az elsők, így ha azokat nem csapjuk neki a mellettünk parkolónak, az öngyilkos ajtókat sem fogjuk, de ha állt volna mellettem egy másik járgány, valószínűleg befejeltem volna az ablakát.

A hátsó ajtók ráadásul csak akkor nyílnak, ha az elsők is nyitva vannak, ha pedig parkolnak mellettünk, és szűk a hely, érdekes szituációkban találhatjuk magunkat, mert hátrafele ugyebár nem tudunk elindulni, és ha közben még elölről is kiszáll valaki, akkor tényleg sakkozni kell, hogy ki merre menjen. Magyarán a Freestyle ajtó engem nem nyert meg magának. Azt is hozzátenném, hogy a kis ajtók kis méretű ablakokkal is járnak, így a hátsó sor nemcsak szűkös, de meglehetősen sötét is.

Az utastérben rendelkezésre álló helyet egyébként mindenképpen a negatívumok közé sorolnám. A hátsó üléssorban lévő három fejtámla csalóka, hiszen kettőnél több felnőttet nem ültetnék be egymás mellé nyugodt szívvel oda, de én még annak sem örülnék, ha egy gyerek és egy felnőtt ülne mellettem. Hátul nagyon kevés helye volt a lábamnak, egy több órás utat biztosan nem tudnék végig ülni, de az, hogy a lábam nagyon messze van a nyújtott pozíciótól, az anyósülésen ülve is zavart. Ráadásul ha kihúztam magam a hátsó ülésben, a fejem teteje súrolta plafont, ami a nagyjából 173 centimmel elég alacsony belmagasságra utal.

A csomagtartó elég tágasnak tűnik, de ennél több információval a képek sem szolgálnak, mert a behelyezett doboz és a két oldalára bezsúfolt kábel szinte tökéletesen kitöltötte az összes helyet, nem lett volna egyszerű kipakolni őket.

A motortérben érdekes, hogy mennyi hely maradt a hajtáslánc alkatrészei mellett: felmerül a kérdés, hogy egy kevésbé szellős elrendezéssel nem lehetett-e volna hasznos célt adni a maradék térnek. Például hozzácsapni az utastérhez egy kis extra kényelemért.

A Mazda villanyautójának fontosabb műszaki tulajdonságai már ismertek, a vezetési élményről, szoftveres tudásáról pedig ez a találkozás sem szolgált új információkkal. Az első benyomásom alapján vegyes érzéseim vannak a járműről: jól mutat, minőségi, trendi, s közben elegáns is, de hosszabb utazásokra nem ajánlanám – persze a közel 200 kilométeres hatótávval nem is erre szánja a Mazda. Még több kép a galériában:

This slideshow requires JavaScript.

 

 

Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.