Elvileg lehetséges. A Stellantis, pontosabban a korábbi PSA csoport minden márkaneve alatt tavaly indult elektromos autó offenzívának köszönhetően. Citroën, DS, Opel, Peugeot, sőt az Egyesült Királyságban még Vauxhall márkanév alatt is sorra jönnek ki a villanyautók. Az első modellek a városi kisautók, majd az eggyel tágasabb crossover testvéreik voltak. Aztán megérkeztek a közepes méretű haszonjárművek teherszállító és akár 9 személyes kisbusz kivitelben egyaránt. A legújabb modellek pedig a két kategória közé érkeztek e-Berlingo, e-Rifter és Combo-e néven, amelyekből a kisteherautók mellett 5-, illetve 7 üléses családi autók is készülnek. Ezek a modellek a kihalófélben lévő családi egyterűek helyén keletkezett űrt is hivatottak betölteni. Magyarországon elsőként Peugeot e-Rifter árait ismerhetjük meg. Az árlista érdekessége, hogy legolcsóbban, 8.060.000 forintért a 3 gyerekes családok vásárolhatnak egy viszonylag jól felszerelt, 7 üléses változatot, amennyiben sikerül igénybe venni a dupla állami támogatást, azaz a 2,5 millió forintos családi autó vásárlási támogatást és a 2,5 milliós elektromos autós támogatást. Az előbbi sima ügy, utóbbihoz azonban az idei első pályázati forduló alapján nagy adag türelem és némi szerencse is szükséges. A lényeg azonban, hogy a kínálat végre létezik ebben a kategóriában is. A Peugeot e-Rifter kétféle hosszúságú karosszériával vásárolható meg. A rövidebb változat három felszereltségi szinten (Active Pack, Allure és Allure Pack) kapható 12.442.200, 12.927.250, illetve 13.287.700 forintért. A hosszabb változat csak a legmagasabb, Allure Pack felszereltséggel kapható, 13.648.15 Ft induló áron. Ezek az 5 üléses modellek az 1,5 milliós e-autó állami támogatási kategóriára jogosultak. A rövidebb változat azonban 7 üléssel a legmagasabb felszereltséggel is becsúszik a 7 személyes autókra vonatkozó 13 millió forintos állami támogatásos határ alá. Az autó ára 12.839.000 Ft, így a 2,5 milliós villanyautós és a 2,5 milliós családtámogatással már 8.060.000 forintért elvihető. Négy elektromos Peugeot modell, akár dupla állami támogatással! PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Szűcs Gábor2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!