Egy új, sportos tanulmányautóval készül az Opel a müncheni szalonra, amelynek azonban gyakorlati jelentősége is lesz. Ez az új Corsa előfutára. Irányt mutat A villanyautók teljesítményének határait feszegeti majd az Opel új tanulmányautója – hangzik az ígérete, amellyel a márka a szeptemberi müncheni szalonra készül. A cég a már korábban megismert GSE sorozatot folytatja – ezt legutóbb a Mokkán láttuk, amelynek 280 lóerős sportváltozata sorozatgyártásba is kerül majd és a márka első nagy teljesítményű, teljesítményorientált villanyautója lesz. Megérkezett az első teljesen elektromos Opel GSE Persze 280 ló az 1000+ lóerős villanyautók világában nem tűnhet soknak, de nem biztos, hogy legyintenünk kell, hiszen sok múlik az autó méretein, tömegén, futóművén. Van egy jelentős rajongótábora a tipikus európai kis méregzsákoknak, az izmos A/B méretkategóriás hatchback modelleknek. Arról már nem is beszélve, hogy ezek a modellek sokkal elérhetőbbek, mint az ezer lóerős 50+ milliós autók. Ám a most bemutatásra kerülő új koncepció ezen túlmutat, ugyanis a cég elárulta, hogy ezzel megmutatják a következő modellek formavilágát, dizájnját is. Bár ennél több konkrétumot nem árultak el, az Automotive News úgy tudja, a modell a következő Corsa formavilágának előfutára lesz. A jelenlegi Corsa E 2020-óta van gyártásban – ez volt az Opel első európai fejlesztésű villanyautója, a rövid ideig forgalmazott és a GM révén Amerikából importált Ampera e (Chevy Bolt EV) után. Opel Experimental: ezt a kísérletet nyugodtan folytathatják PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!