Az atomerőművek zsinóráramot biztosítanak, vagyis képesek az év minden napján termelni, nappal és éjszaka is, ezért a megújuló energiaforrásokkal ellentétben nekik nincs szükségük tartalékkapacitásokra, tartja a régi közvélekedés. Hogy 2026 Magyarországán véglegesen bebizonyosodott az atomenergia időjárástól való függősége, az egy dolog, de az alapállítás már normál körülmények között is sántított. A való életben ugyanis semmi sem száz százalékos. Különböző okai lehetnek annak, hogy egy folyamatos működésre tervezett reaktort miért kell néha leállítani vagy miért kell időről időre korlátozni a termelését. A leggyakoribb ilyen ok a tervezett karbantartások elvégzése és a fűtőelemek cseréje. A reaktorokat meghatározott időközönként le kell állítani az elhasznált fűtőelemek cseréje, a kötelező karbantartások és az időszakos biztonsági vizsgálatok miatt. Ezek előre tervezhető események, de ettől még hetekre kiesik a termelés. Időnként váratlan műszaki meghibásodások is felléphetnek. Szivattyúk, generátorok, transzformátorok vagy más berendezések meghibásodása esetén a blokkot gyakran teljesen le kell állítani, vagy legalább csökkenteni kell a teljesítményét a hiba elhárításáig. A biztonsági rendszerek működésbe lépése már egy kisebb rendellenesség esetén is automatikus reaktorleállítást válthat ki. Olykor külső villamosenergia-hálózati problémák is okozhatnak fennakadást. Ha a hálózatban olyan zavar alakul ki, amely veszélyeztetné a biztonságos üzemet, a reaktor teljesítményét csökkenteni kell, szélsőséges esetben pedig a blokk leválik a hálózatról. Az atomerőművek folyamatos hűtést igényelnek. Ha a hűtővíz hőmérséklete túl magas, a folyó vízhozama túl alacsony, vagy a környezetvédelmi előírások nem teszik lehetővé a melegebb víz visszabocsátását, a teljesítményt korlátozni kell. A hőhullámok, aszályok, árvizek, tornádók, földrengések vagy más szélsőséges időjárási jelenségek közvetlenül vagy közvetve szintén korlátozhatják az üzemet. Hatósági ellenőrzések és elővigyázatossági intézkedések szintén eredményezhetnek korlátozásokat. Ha egy vizsgálat során bármilyen rendellenesség merül fel, a hatóság vagy maga az üzemeltető is dönthet úgy, hogy a blokk csak csökkentett teljesítménnyel működhet, vagy a hiba kivizsgálásáig leállítják. Mindezek miatt egyetlen atomerőmű sem képes az év 8760 órájában megszakítás nélkül teljes névleges teljesítménnyel üzemelni. Éppen ezért használják a villamosenergia-iparban a rendelkezésre állási tényezőt (capacity factor), amely azt mutatja meg, hogy egy erőmű egy adott időszakban ténylegesen a maximálisan lehetséges termelésének hány százalékát állította elő. A World Nuclear Association adatai szerint 2024-ben a globális átlagos rendelkezésre állási tényező 83% volt, a regionális különbségek azonban viszonylag nagyok, Észak-Amerikában például 90 százalék körül mozog ez az érték, míg Európában alig haladja meg a 70 százalékot. A Paksi Atomerőmű rendelkezésre állási tényezője a kezdetektől a tavalyi évig 88 százalék volt, ezen belül 2025-ben 91 százalékot ért el. Az erőmű blokkjait 15 hónapos üzemanyag-ciklus szerint szokták leállítani tervezett karbantartás miatt. A leállás 14 hónapnyi működést követően általában körülbelül 1 hónapig tart, és magában foglalja a fűtőelemek egy részének cseréjét, a berendezések ellenőrzését, karbantartását és javítását. Időnként persze ennél hosszabb ideig is elhúzódhat a folyamat. Mindez azt jelenti, hogy évente 3 vagy 4 tervezett leállás történik ebből a célból. Egy öregedő atomerőmű esetében persze egyre gyakrabban fordulnak elő meghibásodások, amelyek előre nem tervezett teljesítménycsökkenést vagy egy blokk teljes leállítását követelik meg. Az Országos Atomenergia Hivatal közleményei szerint 2023-ban 12 alkalommal, 2024–ben 8 alkalommal, 2025-ben pedig 7 alkalommal került sor 100 MW-ot meghaladó előre nem tervezett leterhelésre. Ritkán ugyan, de az is előfordul, hogy egy nem tervezett leterhelésre egy már folyamatban lévő karbantartás alatt kerül sor. 2023-ban előfordult, hogy egyidejűleg két blokk is állt. A legemlékezetesebb leállás 2003-2004-ben történt, amikor egy súlyos üzemzavar miatt a 2-es blokkot másfél évre le kellett kapcsolni. A klímaváltozás miatt egyre gyakoribb az is, hogy a Duna vizének túl magas hőmérséklete vagy az alacsony vízállás miatt kell leszabályozni az erőmű teljesítményét. Amikor egy atomerőmű termelése csökken, a kiesést valahonnan pótolni kell. Az hálózat méretétől és az energiamix összetételétől függően ez a feladat eltérő mértékű kihívást jelent a rendszerirányítók számára, de alapvetően három csoportba sorolhatjuk az országokat ebből a szempontból. Az első csoportba azok a villamosenergia-rendszerek tartoznak, amelyekben csak 1-2 atomerőmű működik, és azoknak az energiamixen belüli aránya csekélynek mondható. Ide tartozik például Brazília (2%) vagy Hollandia (3%), mindkettő 1-1 üzemelő atomerőművel. Ha ezekben az országokban az egyetlen működő létesítmény kiesne a termelésből, az aligha okozna komolyabb zavart, mivel a hálózat az atomerőműhöz képest akkora tartalékokkal rendelkezik, amely bőven elegendő a helyzet kezelésére. A második csoportba tartozó országokban sok reaktor üzemel. Ide tartozik például az Egyesült Államok (96 db) vagy Franciaország (57 db). Itt néhány atomerőmű kiesése nem jelent gondot, annak pedig elhanyagolható az esélye, hogy a flotta nagy része egyszerre álljon le. A harmadik csoportba tartozó országokban egy-két atomerőmű működik, és ezek jelentik a villamosenergia-termelés gerincét, mint például Szlovákiában (65%) vagy Magyarországon (41%). Az ilyen országokban, mint ahogyan azt most a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk, komoly fennakadást tud okozni egy atomerőmű kiesése vagy akár csak egy jelentős leszabályozás is. Hazánkban egy reaktor leállása (ami minden évben többször is előfordul) 500 MW kiesését jelenti, így minimum ekkora tartalékkapacitás készenlétben tartása feltétlenül indokolt. Néhány évente előfordul, hogy egyidejűleg két reaktor is áll, ezért nem lenne ördögtől való akár az sem, ha 1000 megawattnyi tartalékkapacitást tartanánk készenlétben Paks miatt. A közelmúlt eseményei pedig rávilágítottak arra, hogy a valódi energiabiztonság csak akkor érhető el, ha a Paksi Atomerőmű mögött vész esetére ott áll egy ugyanakkora teljesítményű rugalmas tartalék. A rendszernek összességében képesnek kell lennie akár egy 2000 MW-os nukleáris termeléskiesés kezelésére is, függetlenül attól, hogy ezt gázerőművek, energiatárolók, import vagy ezek kombinációja biztosítja. Ma már egyre inkább nyilvánvaló, hogy Paks ebben a tekintetben nem is különbözik annyira a megújulóktól. A lényegi kérdés így már nem is annyira műszaki, hanem inkább pénzügyi jellegű: mely technológiák képesek a leginkább költséghatékonyan biztosítani a stabil, megbízható energiaellátásunkat. dr. Papp László (Sol Invictus)Technológiai elemző, és a Villanyautosok.hu csapatának megújuló energiákkal, energiatárolással, illetve piaci trendekkel foglalkozó szakértője. Célja, hogy minél többek számára tegye egyértelművé, hogy a fenntartható jövő gazdaságilag is a legracionálisabb választás. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!
