A MEKH közzétette a 2020-as év előzetes energiastatisztikai adatait tartalmazó jelentését. A riport megállapítja, hogy a primer belföldi energiafelhasználás forrásának jelentős részét a kőolaj- és kőolajszármazékok, valamint a földgázbehozatal biztosította, a két energiahordozó nettó importja együtt 551 PJ-t tett ki (1 Wh = 3600 J). A 2020. évi primer belföldi felhasználás az előzetes adatok alapján 1099 PJ volt, és a megelőző évhez képest 1,5%-kal csökkent. A fosszilis energiahordozók felhasználása a megelőző évhez képest 2,1%-kal mérséklődött. A megújuló energiaforrások közül a víz 11,4%-kal, az egyéb nem éghető megújulók felhasználása 53,1%-kal nőtt. A pandémia hatására 2020-ban az előzetes adatok szerint jelentősen, az előző évhez képest 63,5%-kal csökkent a nemzetközi légi közlekedésben felhasznált kerozin mennyisége. Szintén csökkent a főbb közúti üzemanyagok belföldi forgalma: a motorbenziné 10,2%-kal, a közlekedési célú gázolajé 6,7%-kal csökkent 2019-hez képest. Forrás: MEKH Magyarország továbbra is viszonylag magas importkitettséggel rendelkező ország, ugyanakkor az importfüggőség mértéke az összes energiahordozóra vonatkozóan 2020-ban 13 százalékponttal, 56,3%-ra csökkent. A földgáz esetében a 2019-es évben ellátásbiztonsági okokból jelentős készletfeltöltés történt, ezért a 2019-re számított importfüggőség különösen magas volt. 2020-ban a földgáz importfüggőség ugyanakkor jelentősen, 39,5 százalékponttal csökkent.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly9yZW50YmVuLmNvbS9odT91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnkmdXRtX21lZGl1bT1jaWtrJnV0bV9jYW1wYWlnbj12YV9wciZ1dG1faWQ9UFIiIG9uY2xpY2s9ImphdmFzY3JpcHQ6d2luZG93Lm9wZW4oJ2h0dHBzOi8vcmVudGJlbi5jb20vaHU/dXRtX3NvdXJjZT12aWxsYW55JnV0bV9tZWRpdW09Y2lrayZ1dG1fY2FtcGFpZ249dmFfcHImdXRtX2lkPVBSJywgJ19ibGFuaycsICdub29wZW5lcicpOyByZXR1cm4gZmFsc2U7Ij48cGljdHVyZT48c291cmNlIHNyY3NldD0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNC8wNy9yZW50YmVuLWN1dG91dC0yMDI0LTA3LTIyLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjQvMDcvcmVudGJlbi1jdXRvdXQtMjAyNC0wNy0yMi5qcGciIGFsdD0iIj48L3BpY3R1cmU+PC9hPg== Forrás: MEKH A primer belföldi felhasználás jelentős része, 67,9%-a fosszilis energiahordozókból, 16%-a nukleáris, 11,2%-a megújuló energiahordozókból, 3,8%-a villamos energia nettó import felhasználásból állt az előzetes adatok szerint. Az elsődleges megújuló energiahordozók számottevő részét, 69,4%-át a szilárd biomassza felhasználás tette ki, ezt követi a bioüzemanyagok 9,4%, a napenergia 7,7%, a geotermikus energia, 5,4%, a biogáz 3,1%, a kommunális hulladék megújuló része 2,4%, a szél 1,9%, a víz 0,7% arányú felhasználása. Forrás: MEKH Az elsődleges megújuló energiahordozókat tekintve az elmúlt években megfigyelhető biomassza-termelés és -felhasználás csökkenése tovább folytatódott, 2020-ban az előző évhez képest a visszaesés mértéke 1,3% volt. 2020 végén a hálózatra csatlakoztatott napelemek teljesítménye több, mint 2 000 MW-ot tett ki, vagyis meghaladta a paksi atomerőmű beépített teljesítményét. Ezzel összefüggésben a napenergia-termelés és -felhasználás közel 58,8%-kal haladta meg a 2019. évit. Forrás: MEKH A hőszolgáltatásra előállított hő 2020-ban 49 346 TJ volt, amely az időjárással összefüggésben, a növekvő fűtési igényeknek megfelelően, 1,8%-kal haladta meg az előző évben megfigyelt értéket. A kommunális hulladék megújuló részéből termelt hő 37,7%-kal, a biomasszából termelt hő 4,5%-kal nőtt, miközben a geotermikus hőtermelés 3,2%-kal, a biogáz alapú hőtermelés 6,4%-kal csökkent a megelőző évhez képest. Összességében a megújuló energiaforrásokból termelt hő 3,7%-kal haladta meg a 2019-es szintet. Forrás: MEKH PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZW5lcmdpYSZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQiIG9uY2xpY2s9ImphdmFzY3JpcHQ6d2luZG93Lm9wZW4oJ2h0dHBzOi8vd3d3LnZvbHRpZS5ldS8/dXRtX3NvdXJjZT12aWxsYW55YXV0b3NvayZ1dG1fbWVkaXVtPWVuZXJnaWEmdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0JywgJ19ibGFuaycsICdub29wZW5lcicpOyByZXR1cm4gZmFsc2U7Ij48cGljdHVyZT48c291cmNlIHNyY3NldD0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNC8wNS92aWxsYW55YXRvc29raHUtanVuLTEzMDB4NjAwLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNC8wNS92aWxsYW55YXRvc29raHUtanVuLTEzMDB4NjAwLTEuanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= dr. Papp László (Sol Invictus)Technológiai elemző, és a Villanyautosok.hu csapatának megújuló energiákkal, energiatárolással, illetve piaci trendekkel foglalkozó szakértője. Célja, hogy minél többek számára tegye egyértelművé, hogy a fenntartható jövő gazdaságilag is a legracionálisabb választás. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!