HALLASSUK A HANGUNK!

Írd alá Te is a GEVA (Global EV Alliance) nyilatkozatát!

Máris módosultak az állami támogatás feltételei

Június 15-én reggel 8 óra 1 perctől lehet beadni az állami támogatásra a pályázatokat, amelyben magánszemélyek és cégek elektromos autókra 11 millió forintos vételárig 2,5 milliós, 11 és 15 millió forint közötti vételár esetén pedig 500 000 Ft, személyszállítással foglalkozó 15 milliós értékhatárig 55%-os, valamint a feltételeknek megfelelő segédmotor kerékpárok esetén szintén 55%-os állami támogatást kapni.

Az autóknál a 11 millió forintos értékhatárt ügyesen húzták meg, így számos gyártó árat csökkentett, hogy legalább egy kevésbé jól felszerelt modellje beférjen a 11 millió forintos vételár küszöb alá. Ezekről készült az elmúlt napokban egy minisorozatunk, ami szombatig még két elemmel bővül.

2020. Június 10.-én néhány apróbb javítás, kiegészítés (pl. lakcímkártya másolatot is fel kell tölteni a személyi igazolványon kívül) mellett két lényeges pontban is módosították a pályázati feltételeket.

A taxisok és személygépkocsis személyszállítókra vonatkozó magasabb támogatási összeg miatt a hozzászólásokban azonnal megjelent az ötlet, hogy papíron érdemes lehet taxissá válni. A témával az egyik villanyóra podcastban is részletesen foglalkoztunk. A módosított feltételek közé bekerült egy korlátozás, amelynek értelmében kizárólag olyan személygépkocsis személyszállítással foglalkozó nem természetes személyek jogosultak az állami támogatásra, akik engedélyének kiállítási dátuma legkésőbb 2020 május 20. A személytaxi szolgáltatásra nem vonatkozik ez az időbeli korlátozás.

A robogók (segédmotor kerékpárok) esetén a feltételek 100 ezer forint és 1 millió forint közötti vételár, legalább 1400 W teljesítmény, valamint legalább 48 V 42 Ah kapacitású akkumulátor volt. Az ár tehát felülről, a motor teljesítménye és az akku kapacitása alulról korlátozta a támogatható típusokat.

Első gyűjtésünk alkalmával mindössze egyetlen típust találtunk amely megfelel a feltételeknek. Később több forgalmazó megkereste szerkesztőségünket és további típusokról tájékoztattak, így négyre bővült a támogatásra jogosult kismotorok listája.

A tegnapi napon módosították a pályázat kiírásában a robogókra vonatkozó műszaki feltételeket. A változás a a minimális akkumulátor kapacitást érintette. Jelenleg a szabályzat 1800 Wh-ban határozza meg a legkisebb akku méretet (a korábbi 48 V 42 Ah előírás 2016 Wh-nak felelt meg), ezen kívül a kapacitás két akkumulátor együttes használatával is biztosítható. A módosított pályázati feltételek részletesen megtekinthetők az IFKA honlapján.

A módosításnak köszönhetően további típusok is támogathatók:

 

Típus Listaár Akkumulátor kapacitás
Z-Tech ZT-61 223 900 Ft 576 Wh
Volta VSN 20 Ah 249 900 Ft 960 Wh
Z-Tech ZT-25 369 900 Ft 1200 Wh
Z-Tech ZT-25 Li-ion 499 900 Ft 1200 Wh
Ultimate Grunge 649 900 Ft 2400 Wh
NIU UQi Pro 699 900 Ft 1008 Wh
SUPER SOCO CUx (60V 30 Ah) 899 000 Ft 1800 Wh
NIU MQi+ Sport 949 900 Ft 2016 Wh
SUPER SOCO TS (60V 30 Ah) 949 000 Ft 1800 Wh
NIU UQi GT Pro 979 990 Ft 2016 Wh
Z-Tech ZT 26-B Dragon 989 000 Ft 3168 Wh
SUPER SOCO CUx (60 V 43 Ah) 999 900 Ft 2580 Wh
SUPER SOCO TS (2 db 60 V 26 Ah) 999 900 Ft 3120 Wh
NIU NQiSport 1 099 990 Ft 1740 Wh
SUPER SOCO TSX 1 099 000 Ft 1800 Wh
SUPER SOCO TC 1 099 000 Ft 1800 Wh
SUR-RON Firefly 1 499 990 Ft 1920 Wh
SUR-RON Light Bee 1 500 000 Ft 1920 Wh
Horwin Ranger 1 500 000 Ft
SUPER SOCO TCMAX 1 599 000 Ft
NIU NQI GT 1 649 900 Ft
Silence S01 2 350 000 Ft
Rieju NUUK 2 500 000 Ft
Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Elektromos autót használsz?

Szűcs Gábor

2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be.