Számos újdonságot jelentett be a Jaguar tisztán elektromos I-PACE modelljéhez, a két legfontosabb a gyorsabb töltési lehetőség AC hálózaton, illetve a megújult infotainment-rendszer, de a brit gyártó az autó más technológiáin is javított. Az új villanyautók immár háromfázisú, 11 kW-os fedélzeti töltőt kapnak alapfelszereltségként a korábbi 7 kW helyett, amellyel egy óra leforgása alatt körülbelül 53 kilométernyi hatótávval tölthetik fel autójukat a tulajdonosok az erre alkalmas fali töltőn. Egy lemerült akkumulátor így közel 8 és fél óra alatt megtelik elektromossággal, ez pedig kifejezetten ideális időtartam az éjszakai töltéshez. Egyetlen fázist használva óránként körülbelül 35 km hatótáv kerül a járműbe, ezzel mintegy 12 és háromnegyed órát vesz igénybe a teljes feltöltés. DC töltéshez maradt a maximális 100 kW, ami egy 15 perces töltés alatt 127 kilométerrel dobja meg a megtehető távolságot. A frissített I-PACE a legelső modell a Jaguar palettáján, melyben a vadonatúj Pivi Pro infotainment-rendszer indul el az autó kijelzőcsoportján. A gyártó elmondása szerint a Pivi Pro a korábbinál egyszerűbb és gyorsabb, okostelefonok által ihletett vezérlést kínál megújult grafikával, intelligensebb navigációs rendszerrel, és új hasznos funkciókkal a villanyautósok számára. A lebegő központi konzol alá opcionálisan vezeték nélküli mobiltöltő kérhető, emellett további újdonság a beágyazott dual SIM (eSIM) 4G-adatcsomaggal a zenelejátszáshoz, térképhez, időjáráshoz, naptárhoz, és forgalmi információk frissítéséhez. A Jaguar új szűrőrendszert épített az autóba, ami megakadályozza a PM2.5 részecskék bejutását az utastérbe. Ez mostantól már elindulás előtt, töltés közben is elindítható. Az I-PACE dizájnja nem változott, a festékpalettát viszont bővítették a britek, és a hűtőrácshoz is kérhető újfajta fényezés. A 18 helyett 19 colos felniket is választhatnak a vásárlók, ez bizonyos piacok S felszereltségeiben le is váltja a kisebbik felnit az alapfelszereltség részeként. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!