Pontosan egy hónappal a világpremier után hazánkban is bemutatkozott a Mercedes-Benz CLA. Az EQXX szellemi és technológiai örököse már nemcsak egy ígéret, hanem valós termék. Csak a név maradt A Mercedes-Benz CLA egy vadonatúj modell, a gyártó szerint az előző generációból csak a név maradt meg. Ez egyébként egyben a márka első olyan új villanyautója is, amelyet már nem EQ-nak hívnak, illetve csak félig, mert hivatalosan az elektromos változat nevének végére biggyesztették, hogy „EQ technológiával‟, amit bizonyosan mindenki pontosan így is fog használni. De az elnevezés egyébként legalább annyira részletkérdés, mint az a gyártó által sokszor elismételtetett adat, hogy pontosan hány csillag is van az autó orrán lévő díszítő elemen. A lényeg a műszaki tartalom. Világverő hatékonyság Ebből a szempontból viszont ez a márka egyik legfontosabb új modellje, annak az EQXX technológiai tesztautónak a leszármazottja, amely az elmúlt években sorra a szédületes fogyasztási adataival hívta fel magára a figyelmet. Mercedes-Benz EQXX Az új CLA villanymotorja, váltója – igen, váltója – és hőmenedzsment rendszere is az EQXX fejlesztése során születtek meg és jutottak el a sorozatgyártásig. Az új típus 800 voltos rendszert kapott és a cég képviselője kérdésünkre elmondta, hogy a 400 voltos töltőkhöz egy külön fedélzeti rendszert szerelnek a kocsikba, ami optimalizálja a töltést az alacsonyabb feszültségen is. Egy 800 voltos töltőn viszont akár 320 kW csúcsteljesítmény is elérhető, a töltési idő pedig 22 perc lesz 10 és 80 százalék között. Az AC töltés szériában 11 kilowattos, de lesz 22-es opció is. Az akkukémia is a mai két fő irányvonalat követi. A forgalmazás kezdetén a nagyobbik, nettó 85,5 kWh-s NMC pakk kerül a kocsi alá, amely a 0,21-es légellenállási együtthatónak, az új „V‟ alakú tekercseléssel gyártott villanymotoroknak és a váltónak köszönhetően közel 800 kilométeres WLTP hatótávra képes. Később érkezik majd egy kisebb LFP akkupakk is a típushoz. Az összkerekes változatnál az első villanymotort egyébként az autó teljesen le tudja választani a rendszerről, így az egyenletes sebességű, mondjuk autópályás haladás közben nem befolyásolja a fogyasztást. Tömege 80 kiló körül van, ezért ebből a szempontból is elhanyagolható a hatása a hatékonyságra nézve. A Mercedes egy kétfokozatú és természetesen teljesen automata nyomatékváltót szerelt a típusba. Ez alacsonyabb sebességnél 11:1 arányú áttétet használ és úgynevezett körmös kialakítású. Nagyobb sebességnél az autó átvált az 5:1 arányú áttétre, ami az autópályára optimalizálja a hatékonyságot. A hőszivattyú is a hatótávot segíti – a rendszer képes a hajtáslánc felesleges hőjét is felhasználni az utastér fűtésére. A fentiek közül persze már szinte minden megoldást ismerünk más márkák autóiból, de a kétfokozatú nyomatékváltó meglehetősen ritka, eddig inkább csak egy-egy sportautónál láttunk ilyet. Valódi luxus A Mercedes hazai képviselete hangsúlyozta, hogy a CLA-ban minden valódi anyag. A bőr az bőr, a fa az fa, nem pedig valami mesterséges pótlék. Az autó hatalmas panoráma üvegtetőt kapott, az utastérben pedig továbbra is egy nagy központi képernyő dominál, amely felszereltségi szinttől függő méretű és kialakítású. Az új CLA-nál már nem feláras extra, hanem a szériafelszereltség része az L2-es vezetéstámogató rendszer, amelyet akár utólag is tovább okosíthatunk majd online megvásárolható szolgáltatásokkal. Ez egyébként az első Mercedes-Benz, amelyben van egy frunk azaz első csomagtartó is. A típus magyar árát, sőt, amennyire tudjuk az összes európai piacra meghatározott árát épp jelenleg véglegesíti a központ, így a hazai képviselet szerint április végén tudják majd megmondani, hogy mennyibe fog kerülni itthon a CLA. Elsőnek a tisztán elektromos változat érkezik, az első példányok július végén, augusztus elején kerülhetnek az új tulajdonoskákhoz. Év végéig azonban bemutatják az autó hagyományos és hibrid változatait is, amelyeket a gyártó ígérete szerint az évtized végéig gyártásban is tartanak majd. Az egyliteres villanyautó: közel 800 km hatótávval debütált az új Mercedes CLA PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by0xLTIwMjUtMDQtMTQuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9lbGVrdHJvbW9zLWF1dG8tMS0yMDI1LTA0LTE0LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!