Főoldal » elektromos autó » A Model Y után érkezik a Tesla pickup

A Model Y után érkezik a Tesla pickup

A Tesla Semi novemberi bemutatóján Elon Musk szakított egy kevés időt arra is, hogy a régóta rebesgetett pickup hírét megerősítse, és néhány kezdeti vázlatrajzot is bemutasson a legelső elektromos platós kocsiról. Azon kívül, hogy a Semi kistesója lesz, azaz az elektromos kamion fejlesztése során bevált megoldások lesznek átültetve a kocsiba, valamint a Tesla CEO szerint akkorára épül, hogy elbír majd egy átlagos pickupot, nem tudtunk meg sokat a közelgő járműről.

Habár a vezérigazgató legutóbbi Twitter bejegyzéseitől sem lettünk sokkal okosabbak a kocsit illetően, annyit mégis megtudtunk, hogy biztosan érkezni fog egy Tesla pickup, mégpedig egyből a Model Y megjelenése után. Hivatalos érkezési dátumot ugyan nem kaptunk a Model Y crossoverrel kapcsolatban sem, azonban szinte biztosra vehető, hogy 2019-re kell beírnunk a naptárba. Elon Musk korábban úgy fogalmazott, hogy a Model 3 platformjára épülő kisméretű SUV lesz a Tesla fő prioritása, amint felgyorsul a Model 3 gyártása. Azután pedig jöhet a platós Tesla.

Egy későbbi hozzászólásban azt is megírta a Tesla főnök, hogy mekkora járműre számíthatunk a pickup személyében. Eszerint a kocsi teljes mérete hasonló lesz egy Ford F150-éhez, talán kicsit nagyobb, hogy helyet kaphasson benne valami egyedülálló újítás.

A Ford F150 sem kicsi… Forrás: Edmunds
Nincs időd naponta 8-10 hírt elolvasni? Iratkozz fel a heti hírlevelünkre, és mi minden szombat reggel megküldjük azt a 10-12-t, ami az adott héten a legfontosabb, legérdekesebb volt. Feliratkozás »

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.