A 2021 márciusáig tartó aktuális pénzügyi év végén egyszer s mindenkorra leáll a Mitsubishi i-MiEV gyártása. Az aprócska villanyautó nem jutott el tömegekhez, alig 32.000 darab készült belőle, annak ellenére, hogy több mint 50 országban indult el a forgalmazása 2009-ben, ráadásul számos piacon a mai napig elérhető. A magas vételár, kis méret, és a kezdetleges elektromos technológia azonban nem jó párosítás, az i-MiEV hamar olyan autómodellek között találta magát, melyek a kedvezőbb áruk, nagyobb hatótávjuk, vagy éppen a tágasabb kialakításuk miatt vonzóbb opciót jelentettek a vásárlók számára. 2010-ben jelent meg például a Nissan LEAF, amely már több mint 500 000 eladott példánynál jár. 10 éves a Mitsubishi apró villanyautója Ugyanakkor a villany-Mitsubishi egy meghatározó alakja volt az elektromobilitás forradalmának, ez volt a legelső volumenben gyártott tisztán elektromos személygépkocsi, és a fejlesztése során szerzett tudás Európa legnépszerűbb plug-in hibridjénél, a Mitsubishi Outlandernél is hasznosnak bizonyult. Saját eladásain túl Citroënné és Peugeot-vá átmárkázva is fenntartható alternatívát kínált a városi közlekedéshez, s bár kevesen tudnak róla, Japánban kisbuszként és platós tehergépjárműként is népszerű volt. Az i-MiEV egy 16 kWh-s akkupakkal dolgozott, amivel körülbelül 105 kilométerre tehető a WLTP-szerinti hatótávolsága. A gyártó sem külsőleg, sem belsőleg nem frissítette a modellt tizenegy évig tartó pályafutása alatt, ugyanabból az okból, amely miatt most véget ér a gyártás: máshol volt szükség a pénzre és az alkalmazottakra. A japán Nikkei úgy tudja, hogy az i-MiEV helyébe egy új elektromos miniautó lép majd 2023-ban, amit a Mitsubishi és a Nissan közösen fejleszt. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by0xLTIwMjUtMDQtMTQuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9lbGVrdHJvbW9zLWF1dG8tMS0yMDI1LTA0LTE0LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!