A Tesláról közismert, hogy folyamatosan frissíti, új szolgáltatásokkal bővíti autóit, de természetesen ez a telefonos applikációjukra is igaz. Most viszont sikerült elég szépen mellényúlniuk. Már javítják Az amerikai autógyártó járműveinél elég sokat beszélünk a Teslás felhasználói élményről, ami alatt nagyjából azt szoktuk érteni, hogy nagyon kevés dolgot kell az autósnak kézzel állítgatnia, minden egyszerűen csak működik. Ennek a filozófiának az egyik fontos eleme, hogy az autó átvételekor az ember bekapcsolja a telefonkulcs funkciót, és onnantól kezdve az autóhoz érve az magától kinyitja a zárat, mikor pedig beültünk, nem kell bekapcsolni, vagy indítani, elég csak a fékre lépni és sebességbe tenni a járművet. Az utunk végén ugyanez fordítva is ilyen érintésmentesen működik. Ez mind szép és jó, de mi van, ha lemerül, esetleg elromlik a telefon, vagy éppen egy hibás frissítés miatt kikapcsol ez a kényelmi funkció? Az elmúlt 24 órában erre elég konkrét választ kapott sok Teslás világszerte. A telefonokra kiadott 4.48.0 számú szoftverfrissítés ugyanis törli a digitális kulcsot a mobilról, így nem nyílik az ajtó, nem indul az autó. Természetesen a kocsihoz kapott bankkártya méretű NFC kulcsok továbbra is működnek, de sok Teslás belekényelmesedett már a megbízható rendszerbe, nem hordja azt magánál, így a mobilján lefutó hibás frissítés után ott áll a kocsi mellett és hoppon marad. A jó hír, hogy ha nálunk van a kulcskártya, akkor a telefonkulcsot másodpercek alatt újra beállíthatjuk, tehát a hiba viszonylag egyszerűen orvosolható. Még jobb, hogy már úton van a 4.48.1-es számú frissítés, amely javítja a hibát, a Tesla pedig valószínűleg már ki is vette a rendszerből az eredeti hibás változatot, így azt többen már remélhetőleg nem kapják meg. Mégis, azt javasolnánk a tulajdonosoknak, hogy ne bökjenek rá vakon a mobilalkalmazás frissítésére, nézzék meg, melyik verziószámú applikációt töltötte le a telefonjuk – lehet a hibás kódsort már korábban leszedte a készülék, csak a telepítésre várt. Még inkább viszont arra biztatnánk mindenkit, hogy azért a pénztárcája egyik bankkártya-tartójában mindig legyen ott az NFC kulcskártya is, mert Murphy soha nem alszik, ilyen bajba olyankor fogunk kerülni, amikor az a legkevésbé hiányzik. Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!