Gyorsabb és olcsóbb lett az M3 melletti nagyfügedi villámtöltő

Az M3 autópálya lehajtójától mindössze másfél kilométerre elhelyezkedő nagyfügedi villámtöltő 2019 októberétől segíti a keleti országrészbe utazó villanyautósokat, eddig azonban csökkentett teljesítményen, maximum 25 kW-tal tölthettünk. A héten ez megváltozott, az áramszolgáltató régen várt fejlesztésének köszönhetően elérhető az 50 kW teljesítmény. A korábbi kis teljesítmény oka az volt, hogy a területileg illetékes áramszolgáltatók általában kihasználják a törvény által engedélyezett maximális határidőket, így egy 3×32 Ampernél nagyobb teljesítmény igény esetén gyakori az egy éves, néhány hiánypótlási kérelemmel akár ennél is hosszabb határidő, így aki elektromos autó töltő telepítését tervezi nem árt, ha tudja, hogy a gondolat megszületésétől érdemes másfél-két éves megvalósulással kalkulálni. Hasonló okból nem használható egyelőre éjjel és ünnepnapokon az NKM Mobiliti Hatvanban, a Decathlon raktárban lévő töltője sem, fél éve várnak ott is a megfelelő teljesítmény kapun kívüli bekötésére, a töltő csak ideiglenesen került a létesítmény kerítésén belülre mert ott rendelkezésre állt a megfelelő teljesítmény.

A töltés paraméterei folyamatosan követhetők a töltő képernyőjén
és mobiltelefonon is.

A töltő használati díja nem változott, így a részben percdíjas elszámolásnak köszönhetően olcsóbb lett a töltés. Az ár 90 Ft/kWh + 10 Ft/perc, így egy gyorsan tölthető autóval 100-110 Ft közötti kWh díj adódik, amely kifejezetten méltányos, főleg ha ahhoz hasonlítjuk, hogy számos szolgáltató hasonló árat kér az autósok túlnyomó többségére csupán tized ekkora teljesítményt nyújtó AC töltésért. Természetesen a DC villámtöltők maximális töltési teljesítménye autótípusonként eltérő, nem mindegy, hogy az adott autó milyen feszültségen tudja felvenni a töltő által biztosított maximum 120 Amper áramerősséget.

EZT OLVASTAD MÁR?  Ez volt a valódi ok a Chevy Volt megszületése mögött

A nagyfügedi töltő hajszál pontosan félúton helyezkedik el Miskolc és Budapest között, így kisebb akkuval szerelt autókkal is elérhető egy rövid töltéssel Miskolc, de természetesen a többi keleti nagyváros, Nyíregyháza, Debrecen felé is nagy segítség. A cikk megjelenésekor éppen tartó első villanyautós ágyúgolyó futamra utazva saját magam is megtapasztaltam, mennyire hasznos egy jól elhelyezett és megfelelő teljesítménnyel rendelkező töltőoszlop. Mivel az autóverseny legkisebb akkuval, de áramvonalas karosszériával rendelkező autójával indulok (Hyundai Ioniq 28 kWh), szeretném kihasználni azt az előnyt, hogy a többieknél gyorsabban is kis fogyasztással tudok haladni (ezt ne mondjátok el légyszi a verseny többi résztvevőjének, mert erre épül a stratégiám!). A tempós haladás fogyasztás tesztjéhez nem is lehetett volna jobbat találni, mint a Miskolc-Budapest útvonal, -4 fokban, ahol gyenge forgalomban zavartalanul normál autópálya tempóval haladhattam.

Otthonról teljesen feltöltve, az autópályán 130-ra állított tempomattal haladva, kis forgalomban, lassítások nélkül haladva 30%-os töltöttséggel érkeztem az otthonomtól 97 kilométerre elhelyezkedő töltőhöz. Az Ioniq 22 perc töltés után már 80%-on volt, amivel hasonló tempóban biztonsággal elérhető Budapest belvárosa, ahol már rengeteg töltő várja a villanyautósokat.

Elnézést a piszkos autóért, autópálya tempóban, nedves úton szóljon, aki tisztább marad

Mostanában, elsősorban az Ionity árazás kapcsán, sokan arra panaszkodnak, hogy villanyautózni már nem csak lassabb, de drágább is, mint hagyományos autóval közlekedni, ezért vessük össze az utazási időt és költséget egy valós példán a hagyományos autókkal.

Az Ioniq-ot otthon feltölteni kb. 1000 Ft, normál, A tarifás, 37 Ft/kWh-ba kerülő lakossági áramról. Út közben a 30-80% töltés a Nova Futura Zrt. nagyfügedi villámtöltőjén 15 kWh x 90 Ft + 22 perc x 10 Ft = 1570 Ft, így az én 188 km hosszú, belvárostól belvárosig tartó, az autópályán 130-cal haladva 2 óra 11 perc alatt, 94 km/h átlagsebességgel, kellemetlen, kinti -4 fokban, 20 fokra fűtött autóval megtett utam költsége 2570 Ft (valójában kevesebb, mert nem teljesen üres akkuval érkeztem Budapestre). Az utazási idő 22 perc töltéssel hosszabb lett, de a töltő megközelítése, a töltés indítása miatt számoljunk 30 perces extra idővel.

EZT OLVASTAD MÁR?  Meghackelték a Tesla Model 3 szoftverét
Hiába haladtam az autópályán 130-cal, belvárostól belvárosig 91 km/h lett az átlag, benzines autóval sem lett volna jobb, az üzemanyag költségem viszont fele annyi volt.

Ugyanez az út egy átlagos, télen, autópályán 7 liter benzint fogyasztó autóval, 390 Ft benzinárral 5132 Ft, azaz majdnem pontosan duplája az Ioniq költségeinek. Ha egy kedvező fogyasztású dízel autóval utazunk Miskolcról Budapestre, akkor a költségünk csupán 1,88 x 5 x 410 = 3854 Ft, így csak 50% a dízel autó üzemanyag felára. A számok alapján bárki eldöntheti, hogy egy 200 km hosszú úton megér-e neki 30 perc időveszteséget a felébe/kétharmadába kerülő útiköltség. Persze ezekben az esetekben nem számolunk a hagyományos autók lényegesen magasabb szerviz költségeivel, de tekintsük ezt ajándéknak. Ahogy az elektromos autó esetén a tisztább városi levegőt is…

Elektromos autót használsz?