Vezethetjük is a kínaiak elektromos SUV-ját a Genfi Autószalonon

Két meglepetéssel is készül a márciusi Genfi Autószalonra az Aiways: a látogatók nemcsak megnézhetik, hanem egy 10 perces tesztvezetés erejéig ki is próbálhatják az U5 Ion tisztán elektromos sportterepjárót, emellett pedig egy teljesen új villanyautóról is lerántják a leplet. Az U5-ösről több alkalommal is írtunk már cikkeinkben, ez lehet ugyanis a legelső, teljes mértékben kínai származású autógyártó vállalattól származó elektromos meghajtású személygépkocsi az európai piacokon, amennyiben a tervek szerint valóban elkezdődik idén áprilisban az értékesítése. Az autó kínai piacra szánt prototípusai tavaly szeptemberben Frankfurtba is ellátogattak, ám a svájci rendezvényre érkező példányok már az európai specifikációt hozzák magukkal. Hogy ez mennyiben tér el a kínaitól, azt egyelőre nem tudni.

A Genfi Autószalon lesz az otthona az U6 világpremierjének. Erről ez idáig semmilyen részlet nem ismert, csak annyi biztos, hogy teljesen elektromos meghajtás lesz benne, és egyelőre csak koncepcióként áll a rendezvény kamerái elé. A start-up a villanyautóival együtt egy innovatív üzleti modell bevezetését is ígéri Európában, ám erről, és a kontinens meghódításáról szóló további terveit csak a március legelején tartott sajtónapokon tudhatjuk meg.

Elektromos autót használsz?

Simon Zsolt

Nem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását.