A kínai NIO azon kevés autógyártók egyike, amely még lát fantáziát az akkumulátor villámtöltésnél gyorsabb feltöltődést biztosító akkumulátorcserében. Olyannyira, hogy szeptembertől hazánkban fogják gyártani a cseréket automatikusan lebonyolító állomásokat. Most Norvégiában nyitották meg a kontinens második ilyen helyszínét, amelynek fontos szerepe lesz. Kapocs A NIO első európai akkucsere állomása szintén Norvégiában, Drammentől pár kilométerre nyílt meg még januárban, most pedig Vestby településén épült meg a következő. A második generációs állomás egyszerre 13 darab 100 kWh-s akkumulátort tud tárolni és tölteni. A helyszínválasztás nem véletlen, a cég ugyanis azt tervezi, hogy ez lesz az egyik kapocs a majdani hálózat európai állomásai felé. Forrás: NIO, via CnEVpost A következő két állomás szintén a skandináv országban, mégpedig Bergenben lesz – igen, úgy néz ki mind a kettő -, később pedig, feltehetően az autók forgalmazásának megkezdését követően, Európába is megkezdik a telepítéseket. A magyar üzem évente 250 ilyen állomás legyártására lesz képes. Magyarországon gyárt akkucsere állomásokat a NIO Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!