A norvégiai Stavanger utcáin hamarosan olyan önvezető busz közlekedik majd menetrend szerinti járatként, amelyen már biztonsági sofőr sem ül. A projekt mérföldkőnek számít, hiszen ez lesz az első alkalom Európában, hogy egy teljesen autonóm busz felügyelet nélkül szállít utasokat normál városi forgalomban. A jármű a török gyártású, tisztán elektromos Karsan e-ATAK modell, amelyet az ADASTEC 4-es szintű önvezető rendszere irányít. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a busz képes teljesen önállóan közlekedni, emberi beavatkozás nélkül kezelve a forgalmi helyzeteket, kereszteződéseket vagy akár alagutakat is. A stavangeri útvonal különösen összetettnek számít: a busz vegyes forgalomban közlekedik, több csomóponton halad át, és egy mintegy 800 méteres alagutat is érint, miközben legfeljebb 40 km/órás sebességgel halad. Az autonóm járat mögött több éve zajló fejlesztési program áll. A projekt még 2022-ben indult, akkor azonban a buszon még mindig tartózkodott biztonsági sofőr, aki szükség esetén közbeavatkozhatott. A mostani engedélyt a norvég közútkezelő, a Statens Vegvesen adta ki a Vy Buss és a Kolumbus közlekedési társaság számára, így a rendszer hivatalosan is beléphet a valódi, felügyelet nélküli üzemeltetés korszakába. A működés egyik kulcseleme az Applied Autonomy által fejlesztett xFlow rendszer, amely távoli felügyeleti és flottamenedzsment-platformként működik. A fejlesztők szerint a technológia lényegi előnye, hogy míg korábban minden egyes jármű külön emberi felügyeletet igényelt, most egyetlen operátor egyszerre több autonóm buszt is képes monitorozni és támogatni egy központi irányítóközpontból. Ez különösen fontos lehet az európai közlekedési szektorban egyre súlyosabb sofőrhiány miatt. Az iparági becslések szerint Európában jelenleg több mint 100 ezer buszsofőr hiányzik, ami már most is számos járatritkítást és kapacitásproblémát okoz. A fejlesztők szerint az autonóm buszok nemcsak a munkaerőhiány enyhítésében segíthetnek, hanem gazdaságosabb működést is lehetővé tehetnek a közlekedési vállalatok számára. A stavangeri projekt ráadásul nem elszigetelt kísérlet. A Karsan autonóm e-ATAK modelljét korábban Párizsban is tesztelték, jelenleg pedig Németországban, Hannover közelében is fut hasonló program. A technológia támogatói szerint az önvezető buszok hosszú távon új lehetőségeket teremthetnek a közösségi közlekedésben: olcsóbban üzemeltethető, rugalmasabb és akár biztonságosabb rendszereket hozhatnak létre, különösen kisebb forgalmú vagy nehezen kiszolgálható térségekben. Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!