A duisburgi Center Automotive Reserach (CAR) elemzése szerint, bár júliusban jelentősen nőtt a kínai újautó eladások száma, a német márkák nem tudtak ebből profitálni, piaci részesedésük csökkent. Az ázsiai ország ismét az autóeladások motorja lehet. Nem jó trend A német autógyártók mind rendelkeznek helyi vegyesvállalattal Kínában, és tradicionálisan a legnépszerűbb modellek közé tartoznak termékeik, piaci részesdésük azonban csökkent az idei év első felében. A VW konszern 20%-kal, a Mercedes-Benz és a BMW eladásai pedig 19-19%-kal csökkentek tavalyhoz képest. Ennek megfelelően piaci részesdésük is visszaesett, így a wolfsburgiak 18,4-ről 14,2%-ra, a Merci 4,4-ről 3,4%-ra, míg a bajorok 4,7-ről 3,7%-ra zsugorodtak a világ legnagyobb autópiacán. Miközben az USA-ban 18, az EU-ban pedig 14 százalékkal estek az újautó eladások idén, Kína négy százalékos növekedést mutatott. A kutatók szerint az autópiac nyertesei egyértelműen a kínai márkák és a Tesla voltak, ennek fő oka pedig az, hogy a német márkák elektromos autói nem elég kelendőek Kínában. A CAR azt is megjegyzi, hogy a német gyártók beszerzési és gyártási hatékonyságban is elmaradnak a kiemelkedőnek számító Toyotához képest. BMW i3 Kínában. Kínában a július az év korona lezárásokkal és chiphiánnyal tarkított első feléhez képest 30%-os növekedést mutatott, az elektromos autók eladásai pedig megduplázódtak és közel 600 ezer darabnál jártak, 24,5%-os piaci részesedést elérve. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2VsZWt0cm9tb3MtYXV0by0xLTIwMjUtMDQtMTQuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi9lbGVrdHJvbW9zLWF1dG8tMS0yMDI1LTA0LTE0LmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!