Felesküdött a szélre a világ Japánban

Sapporoban azt fogadták meg a világ hét meghatározó gazdaságának (G7) éghajlat-, energia- és környezetvédelmi miniszterei, hogy drasztikusan többet és nagyobbat vállalnak eztán a megújuló energiás projektből. A japán energiaügyi miniszter meghívására érkezett amerikai, francia, kanadai, német, olasz és brit energiaügyi miniszterek április 15-én és 16-án készítették elő a jövő hónapban tartandó, hirosimai G7-es csúcstalálkozót.

A G7 országok által felvázolt, konkrét intézkedések között szerepel, hogy fel kell gyorsítani a megújuló energiával kapcsolatos projektek kiépítését, valamint az is, hogy a G7 országok elkötelezték magukat az innovatív technológiák fejlesztésének előmozdítása mellett. Konkrét célszámokat is meghatároztak: a napelemes potenciálnak 2030-ra e szerint el kell érnie az 1 TW méretet, a tengeri szélenergia-kapacitásnak pedig a 150 GW-ot.

Összeálltak mind a G7 miiniszterek, egy képpé (fotó: Japán Energiaügyi Minisztérium, MOE)

„Fel fogjuk gyorsítani a megújuló energiaforrások, például a napenergia, a szárazföldi és a tengeri szélenergia, a vízenergia, a geotermikus energia, a fenntartható biomassza, a biometán, az árapály és más modern energiatermelő technológiák elterjesztését és használatát” – ígérték a G7 energiaminiszterek. Hozzátéve, felkérik a Nemzetközi Megújuló Energia Ügynökséget (IRENA), hogy az készítsen elemzést az úszó és lebegő tengeri szélenergia termelés innovációjáról és a fenntarthatóságáról.

A megállapodásról kiadott hivatalos közlemény azonban azért is fontos, mert jól mutatja azt a sebességváltási kényszert, amivel a világ e témakörben globálisan szembesül. A 150 GW a napos 1000 GW-hoz képest talán nem tűnik soknak, de az aláírók többsége eddig nem, vagy alig-alig engedett teret az energetikai szektorában az offshore szélerőműveknek. Hát: majd most!

Eddig csak szerénykedtek

Azt, hogy milyen nagy is az a 150 GW, jól mutatja, hogy a G7 jelenleg ennek töredékével rendelkezik csupán. Az amerikaiak 2021 májusában kezdtek bele az egészbe: a Biden-kormányzat ekkor hagyta jóvá az első nagyszabású tengeri amerikai szélerőműpark építésének megkezdését. A Vineyard Wind 1 szélerőműpark Massachusetts partjainál épül majd fel, a tervek szerint 2024-ben éri el a teljes, 800 MW-os méretét. Az első lépést még jó pár követi, mert az amerikai kormány offshore programja az évtized végére eddig is 30 GW megépítését írta elő.

Japán tavaly decemberben jelentette be, hogy megkezdi a működését a szigetország első tengeri szélfarmja. Az Akita prefektúrában, Noshiro Port közelében lévő erőmű 13 darab 4,2 MW teljesítményű szélturbinát működtet, így japán tengeri „flotta” mérete jelenleg igen kicsi. A noshiroi beruházás végére 33 Vestas torony dolgozik majd a hálózatra, ami majd 140 MW termelőerőt jelent. Ez már valami, de azért eltörpül a 2030-ra tervezett, 10 GW kiépítése mellett. Franciaország nem sokkal jár Japán előtt: 2022 novemberében adták át az első kereskedelmi méretű offshore szélerőművet. Az ország nyugati szélén található Saint-Nazaire partjainál üzembe állt 80 turbina – 480 MW teljesítményre képes. 2030-ra 18 GW a francia terv, 2050-re 40 GW.

Menetkész és munkára jelentkezett a Siemens óriása

Ami Olaszországban zajlik, arról nemrég mi is írtunk: jelenleg ugyan csak egyetlen apró, 30 MW-os méretű offshore erőmű működik, az is csupán tavaly április óta. De itt is átbillent a kapcsoló; zöld jelzést kaptak az első olyan beruházási projektek, amelyek 1 GW feletti termelésnövelést ígérnek. A kormány friss energiastratégiájában pedig bár 2030-ig 3500 MW offshore tengeri erőmű hálózatba tétele szerepel, de van arra is hajlandóság, hogy ezt 5 GW feletti szintre húzzák föl.

Kanadában tavaly szeptemberben kezdődött el a versenyfutás: az észak-amerikai országban egyelőre jobban hisznek a kis atomerőművek (SMR) teremtette jövőben, mint a kiaknázható szélben. Így bár a már „csőre töltött” nagy szélerőműves beruházások Top5-jében ugyan három is tengeri platformként épül majd, de ezek egyike sem vetekszik sem a déli szomszédnál letervezett méretekkel, sem a G7 többi országában a tervekbe írt offshore elképzelésekkel. A Windstream Wolfe Island Shoals projektje 300 MW-os lesz, a Queen Charlotte-szigeteknél épülő tengeri szélfarm eléri a majdnem 400 MW-ot, az új-skóciai Yarmouth Offshore Wind Farm pedig az akár 1 GW-ot is. Azt, hogy Kanadában mik a tervek a továbbiakra nézve, azt nagyban befolyásolják, hogy módosul-e az energiamix jövőjével kapcsolatos elképzelés.

Németországban az eddig felsorolt országokban realizált offshore méreten már most messze túljutottak. Valamivel több, mint 8 GW offshore termelőkapacitással rendelkeznek. Az ő problémájuk az, hogy évek óta alig-alig tud ez a méret növekedni, mert a német szabályozás korlátozásainál a beruházók például az Egyesült Királyságban, Dániában és Ázsia-szerte sokkal kedvezőbb körülményeket találnak és választanak. Az Angela Merkel után érkezett új kormányzati garnitúra azonban ezen a téren is radikális változást akar: idén januárban az került be a hivatalos tervekbe, hogy az eredetileg, 2030-ra meghatározott 20 GW helyett 30 GW kell legyen a célszám, ami 2035-re 40 GW-ra, 2040-re pedig 70 GW-ra változik.

A tengeren vág vissza a Siemens Kínának

Igazából egyetlen ország, az Egyesült Királyság mondhatja el magáról a G7-ben, hogy évek óta, folyamatosan és élénken bővíti a tengeri szélenergiás potenciálját. Sokkal később kezdtek e területen, mint a németek, de a 2022-es évbe 11,3 GW mérettel fordultak, amit decemberig 3,2 GW-tal sikerült növelni. További 13,6 GW új kapacitás pedig már építés alatt van. Ebből még az is kijöhet, hogy 2030-ra az Egyesült Királyság 50 GW-ig szeretne eljutni.

Mindezekre persze lehet, és most könnyű is rámondani, hogy ezek az országok (sem) csináltak eddig semmit, és most, a nagy ígéretek után se biztos, hogy sokat fognak. De ez most már hamarosan kiderül – 2030 már egyáltalán nincs olyan nagyon messze, és ha a célszámokból bármit is el akarnak érni, akkor ma, holnap már a látható változást előidéző döntéseket is meg kell hozni.

Referenciának is jó, ahogy az Amazon leszerződött

Szabó M. István