Jelentős mérföldkövet lépett át szeptember végén a Volvo az EX30 gyártásával: elkészült a százezredik példány. A svéd-kínai kisautó rendre dobogós az európai havi eladási listákon, és a magyar cégek számára elektromos autó vásárlását ösztönző állami támogatásban is a legnépszerűbb modellek között van. Meglepetés az elektromosautó-pályázaton A népszerű kisautó gyártása kissé döcögősen indult, majd júniusban – igaz csak távoli szoftverfrissítéssel – vissza kellett hívni az összes addig eladott példányt, ami a nyár elején mintegy 72.000 autót jelentett. Villanyautó teszt: Volvo EX30 Single Motor ER Szeptember végére elérték a százezer legyártott példányt, miközben házon belül is a Volvo harmadik legnagyobb darabszámban gyártott modellje lett havi 9610 példánnyal az egyelőre csak Kínában készülő EX30. Ezzel a Volvo termelésében a tisztán elektromos modellek aránya elérte a 24 százalékot. A tervek szerint jövőre Európában, Belgiumban is elindul az EX30 gyártása, így a Volvo megúszhatja az EU által a Kínában gyártott elektromos autókra kivetett kiegyenlítő vámot. Európába hozza a Volvo a villanyautó-gyártást a Kína ellen tervezett vámok miatt PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Szűcs Gábor2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!