A legtöbb autómárkához – pláne az árkategórián belüli konkurenciákhoz – képest rendkívül szegényes a Tesla színkínálata. A piroson és a kéken kívül nincs is más igazi szín a palettán, csak a fekete, a szürke és a fehér érhető el – mondom ezt én, aki végül fehér autót rendelt, de hát ember tervez, az állami támogatás összeghatára pedig végez. Elon Musk még tavaly ígérte meg, hogy ezen a területen is felzárkózik a cég, kezdve az új berlini üzemmel. Új színek lesznek a Teslánál? A főni kedvenc színe Amikor a cég vezetője bejelentette a paletta bővítését, akkor már tudni lehetett, hogy az olasz-japán Geico Taiki-Sha szállítja majd legújabb generációs festőüzemét a gyárba, ennek első darabjai tavaly szeptemberben érkeztek meg. Megérkeztek az első gyártósorok a Giga Berlinbe Musk ekkor azt is elmondta, hogy a fremonti gyár festőüzeme csak később lesz továbbfejlesztve, a személyes kedvenc színe pedig az a Deep Crimson nevű bordó, ami Berlinben debütál majd. Ehhez képest érdekes dolgot kapott lencsevégre a Tesla Freemont Flyover Youtube-csatorna, amely rendszeres drónvideókkal kémleli a kaliforniai Tesla-gyár udvarát. Az új Model S példányai után kutatva ugyanis lefilmezett egy sötét bordó kasztnit, ami a végszerelésre vár. Forrás: Tesla Fremont Flyover, Youtube A képet megnézve nehéz nem a Deep Crimsonra gondolni. Lehet, hogy hamarosan Fremontból is színesebb autók érkeznek majd? A másik kérdés ami felmerül, hogy teljesen véletlenül hagyták-e félig fedetlen hátsóval az autót, vagy számítottak rá, hogy a premier hetében lebuknak vele? Ha új Teslát vásárolsz, most 1000 km-re elegendő ingyenes Supercharger töltést (Model 3/Y) vagy 180.000 Ft árengedményt (Model S/X) kaphatsz. Ehhez használhatod Balázs, Szöcske vagy Tibor ajánlói kódját is. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!