Kia Business Solutions Ecosystem – komplex üzleti szolgáltatáscsomagot mutatott be a dél-koreai gyártó
A Volkswagen Csoport egyik vezetője megerősítette a hírt, miszerint a Porsche egy új megbízást kapott, mégpedig egy új platform fejlesztését kétajtós sportkocsik és szuperautók számára. Az SPE nevet viselő padlólemez nem csupán a Porsche autóinak alapját fogja adni, hanem a gyártó megosztja majd más márkákkal, mint például az Audival, vagy a Lamborghinivel is. Az, hogy a Porsche lett kijelölve erre a feladatra, nem jelenti azt, hogy egy elektromos szuperautó van a láthatáron a gyártótól, ugyanis a legelső kocsi érkezésére, mely az új platformra épül majd, legalább 2025-ig várnunk kell majd. A következő évtized közepéig viszont bizonyosan fejlődni fog az akkumulátor-technológia, így felmerülhet a kérdés, hogy az SPE kifejezetten a kisebb helyet foglaló és nagyobb energiasűrűséget biztosító szilárdtest akkuk számára lesz-e tervezve. Erre a kérdésre azonban a VW Csoport szóvivője nem válaszolt, ahogyan arra sem, hogy van-e már tervbe véve a platformra épülő villanyautó. A Volkswagen munkatárs szerint túl korai lenne bármilyen további információval szolgálni az ügyben.PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly9hZC5kb3VibGVjbGljay5uZXQvZGRtL3RyYWNrY2xrL04xMDAzMDU1LjQxODI1ODBPVEgtVklMTEFVLVJPUy1NL0IzNDgxODEzMS40MzYzMDc2NTY7ZGNfdHJrX2FpZD02Mjk0MjU4NTk7ZGNfdHJrX2NpZD0yNDY4ODM2NTc7ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0kR0RQUjtnZHByX2NvbnNlbnQ9JEdEUFJfQ09OU0VOVF83NTU7bHRkPTtkY190ZHY9MSIgb25jbGljaz0iamF2YXNjcmlwdDp3aW5kb3cub3BlbignaHR0cHM6Ly9hZC5kb3VibGVjbGljay5uZXQvZGRtL3RyYWNrY2xrL04xMDAzMDU1LjQxODI1ODBPVEgtVklMTEFVLVJPUy1NL0IzNDgxODEzMS40MzYzMDc2NTY7ZGNfdHJrX2FpZD02Mjk0MjU4NTk7ZGNfdHJrX2NpZD0yNDY4ODM2NTc7ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0kR0RQUjtnZHByX2NvbnNlbnQ9JEdEUFJfQ09OU0VOVF83NTU7bHRkPTtkY190ZHY9MScsICdfYmxhbmsnLCAnbm9vcGVuZXInKTsgcmV0dXJuIGZhbHNlOyI+PHBpY3R1cmU+PHNvdXJjZSBzcmNzZXQ9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMTIvY3V0b3V0LW1lcmNlZGVzLTEyMDB4MTYwMC0yMDI1LTEyLTIyLmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMTIvY3V0b3V0LW1lcmNlZGVzLTEyMDB4MTYwMC0yMDI1LTEyLTIyLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+PElGUkFNRSBTUkM9Imh0dHBzOi8vYWQuZG91YmxlY2xpY2submV0L2RkbS90cmFja2ltcGkvTjEwMDMwNTUuNDE4MjU4ME9USC1WSUxMQVUtUk9TLU0vQjM0ODE4MTMxLjQzNjMwNzY1NjtkY190cmtfYWlkPTYyOTQyNTg1OTtkY190cmtfY2lkPTI0Njg4MzY1NztvcmQ9W3RpbWVzdGFtcF07ZGNfbGF0PTtkY19yZGlkPTt0YWdfZm9yX2NoaWxkX2RpcmVjdGVkX3RyZWF0bWVudD07dGZ1YT07Z2Rwcj0ke0dEUFJ9O2dkcHJfY29uc2VudD0ke0dEUFJfQ09OU0VOVF83NTV9O2x0ZD07ZGNfdGR2PTE/IiBXSURUSD0xIEhFSUdIVD0xIE1BUkdJTldJRFRIPTAgTUFSR0lOSEVJR0hUPTAgSFNQQUNFPTAgVlNQQUNFPTAgRlJBTUVCT1JERVI9MCBTQ1JPTExJTkc9bm8gQk9SREVSQ09MT1I9JyMwMDAwMDAnPjwvSUZSQU1FPg== Porsche 918 Spyder hibrid Az SPE tervezésekor fontos szempont, hogy sokféle modellben használható legyen, és az autó építésének költségei is csökkenjenek. Ezáltal lehetőség nyílik egy Porsche 918 utód, vagy akár a leállított gyártású elektromos Audi R8 e-tron gazdaságosabb megalkotására. Sőt, az sem teljesen kizárt, hogy a Lamborghini tavaly bemutatott Terzo Millennio sportkocsi is az SPE padlólemezt fogja kapni, amikor az akkuk technológiai fejlődése lehetővé teszi, hogy az olasz gyártó szuperfejlett elektromos autója túllépjen a koncepció fázisból. Lamborghini Terzo Millennio Ha nem is szuperautó SPE platformmal, de azért egy tisztán elektromos sportautót várhatunk a Porschétól 2025 előtt is, mégpedig a Mission E-t, melynek hivatalos megjelenése 2019-re van kitűzve. Alig 3 másodperces 0-ról 100-ra való gyorsulásával, és 250 km/h-s végsebességével biztosan az sem lesz gyenge. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1lbGV0cm9tb3MtYXV0by1iYW5uZXItMjAyNS0wOS0wNC12YS1zemVwdC0xMzAweDYwMC1rb3ZpLTEuanBnIiBtZWRpYT0iKG1pbi13aWR0aDogNzAwcHgpIj48aW1nIHNyYz0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS93cC1jb250ZW50L3VwbG9hZHMvMjAyNS8wMi92b2x0aWUtZWxldHJvbW9zLWF1dG8tYmFubmVyLTIwMjUtMDktMDQtdmEtc3plcHQtMTMwMHg2MDAta292aS0xLmpwZyIgYWx0PSIiPjwvcGljdHVyZT48L2E+ Simon ZsoltNem az autózás, hanem a környezetvédelem iránti elkötelezettség sodorta a Villanyautósok közé, hogy geográfus és közgazdász tanulmányai befejezése után tudásával segíthesse egy fenntarthatóbb világ kialakulását. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!