Év elején beszámoltunk róla, hogy a Tesla kínálatában – legalábbis az Egyesült Államokban – megjelent egy új generációs fali töltő, amely wifi internet kapcsolattal is rendelkezik. Most kiderült, miért miért lehet igazán hasznos ez a funkció. Új töltő a Tesla kínálatában Az Electrek cikkéből megtudhattuk, hogy a Tesla megkereste a célállomás töltő hálózatának üzemeltetőit és javasolta nekik, hogy cseréljék le a töltőket az új változatra, ezzel ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy a helyet biztosító cég pénzt kérjen a töltésért. A korábbi modellben a töltőket a Tesla biztosította, a villanyszámlát pedig az üzemeltető étterem, szálloda vagy egyéb cég fedezte. Az új töltővel azonban az autósoktól beszedhető lesz egy méltányos töltési díj. Mivel a célállomás töltő üzemeltetők többsége vevőcsalogatónak szánja a töltő felszerelését, nem biztos, hogy sokan élnek majd az új lehetőséggel, legalábbis azon cégek közül, akik eddig is üzemeltetettek már ilyen töltőt. Ugyanakkor a díjbeszedés lehetősége új lendületet adhat a Tesla célállomás töltő hálózat bővülésének, ha nem a cégnek kell fedezni a villanyszámlát, elképzelhető, hogy sok új vállalkozás dönt majd töltőtelepítés mellett. Tesla ajánlói program: ha szerkesztőségünk tagjait is szeretnétek támogatni, miközben 180.000 forintos kedvezménnyel vásároltok új Teslát, Tibor, vagy Szöcske ajánlói linkjéről kezdeményezhetitek a vásárlást. PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cubW9iaWxpdGkuaHUvZW1vYmlsaXRhcy9oaXJlay8yMDI1LzAzLTI1IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy5tb2JpbGl0aS5odS9lbW9iaWxpdGFzL2hpcmVrLzIwMjUvMDMtMjUnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAxL21vYmlsaXRpLXZpcC1zcHJpbmctaHUtNjUweDMwMDJ4LmpwZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDEvbW9iaWxpdGktdmlwLXNwcmluZy1odS02NTB4MzAwMnguanBnIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT48SU1HIFNSQz0iaHR0cHM6Ly9nZGVodS5oaXQuZ2VtaXVzLnBsL19bVElNRVNUQU1QXS9yZWRvdC5naWY/aWQ9eklEck9Ud2FyQ1U1Nm9MYXRzZjB4OVVLWHRHTkg2OERHeGNRZEw0UjBKei5hNy9mYXN0aWQ9bWZueXFtY2R3YmNranZhYWF0andic29hdGRqeC9zdHBhcmFtPWtobmhnbXFrd3UvbmM9MC9nZHByPTAvZ2Rwcl9jb25zZW50PSIgLz4NCjxJTUcgU1JDPSJodHRwczovL2dkZWh1LmhpdC5nZW1pdXMucGwvX1tUSU1FU1RBTVBdL3JlZG90LmdpZj9pZD16SURyT1R3YXJDVTU2b0xhdHNmMHg5VUtYdEdOSDY4REd4Y1FkTDRSMEp6LmE3L2Zhc3RpZD1lYnpycHBmY296Ymd3bml1ZXVidGx0eWJ0c21yL3N0cGFyYW09dGVpZW11c21tZi9uYz0wL2dkcHI9MC9nZHByX2NvbnNlbnQ9IiAvPg== Szűcs Gábor2017 óta aktív villanyautós, a Villanyautósok Közösségének oszlopos tagja, a miskolci találkozók szervezője. Környezettudatos családapaként nem csak az autó üzemanyagát, de a háztartás fogyasztását is igyekszik otthon, a háztetőn (áram) és a kertben (zöldség, gyümölcs) megtermelni. Mert nem mindegy, hogy mit eszünk meg és milyen levegőt szívunk be. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!