Íme a Jeep villanyautói
Tegnap délután, az online közvetített 4xe Day rendezvényén a Jeep bemutatta átfogó elektrifikációs stratégiájának következő lépcsőfokát, amellyel célja, hogy vezető pozíciót szerezzen a világ zéró emissziós sportterepjáró-gyártó vállalatai között. A Stellantis csoporthoz tartozó amerikai márka kínálatában gazdagon találhatunk plug-in hibrid meghajtású modelleket, ám az elektromosítás most következő szakasza már a teljesen villanyos járművekről fog szólni. Most ki is derült, melyek lesznek ezek.
Nem titok, hogy a Jeep hamarosan piacra dob egy kis méretű SUV-t, amiről az első képeket már idén év elején megmutatta. Ez az autó a Jeep Avenger nevet fogja viselni, és az első olyan teljesen elektromos autó lesz a márkánál, amely gyártásba is kerül. Ezt azért fontos kiemelni, mert a Jeep kísérletezgetett korábban a tisztán elektromos hajtással bemutató jelleggel – aki kíváncsi, mire képes az ikonikus Wrangler villanymotorral, itt olvashatja el a cikkünket.
A Jeep Avenger 2023 elején érkezik meg az európai bemutatótermekbe, és méretben a Renegade alá kerül, ami azt jelenti, hogy a vállalat valaha készült legkisebb modellje lesz. Sajtóértesülések szerint az Avenger a Stellantis e-CMP padlólemezére épül, amelyet a vállalatcsoport a belsőégésű motorral és villanyautóként egyaránt elérhető modellek alatt használ. Kétkerék-, és négykerék-meghajtású változatok egyaránt készülni fognak.
Hatótávnak körülbelül 400 kilométert adott meg a gyártó, további műszaki adatokat október 17-én, a Párizsi Autószalon sajtónapján tudhatunk meg, ekkor indul az előrendelés is. A modellt Lengyelországban, Tychy városában fogják összeszerelni.
Ám ez még nem minden, ami elhangzott a Jeep előadásán. Kiderült, hogy összesen négy villanyautó jelenik meg 2025-ig az amerikai és európai piacokon. Az Avenger mellett a Recon névre keresztelt, a kezdetektől fogva elektromosnak tervezett, és kizárólag zéró emissziós hajtással kínált modell is megjelenik, ez a jövő évben mutatkozik be, és 2024-ben indul a gyártása Észak-Amerikában, ahonnan számos piacra, többek között Európába is exportálni fogják. A modellt a Wrangler ihlette, és levehető tetővel és ajtókkal várja majd a terepre induló villanyautósokat.
Szintén a jövő évben mutatkozik be és 2024-től gyártják Észak-Amerikában a jelenleg Wagoneer S kódnév alatt fejlesztett prémium SUV-t, amit 640 km hatótávval, 600 lóerővel, és körülbelül 3,5 másodperces 0-96 km/h-s gyorsulással fog piacra engedni a Jeep. 4×4 hajtás, kiváló terepi képességek, LED világítású hűtőmaszk, és rengeteg fejlett technológia – ezt ígéri a Wagoneer S vásárlóinak a vállalat.
A negyedik modell kilétéről egyelőre nincs információ.
A Stellantis az úgynevezett Dare Forward 2030 hosszú távú stratégiát követve igyekszik átállni emissziómentes működésre, amelynek része, hogy a Jeep márka 2030-ra kizárólag villanyautókat fog értékesíteni Európában, az Amerikai Egyesült Államokban pedig az eladások felét adják majd a tisztán elektromos autók a tervek szerint.