Eddig csak pletykáltak róla, de úgy néz ki a NIO tényleg megcsinálja, és egy elektromos kombival jelentkezik Európában. Kiszivárogtak (?) az első képek is. Micsoda véletlen A CnEVPost kínai villanyautós oldal most a birtokába jutott két lesifotónak, amelyek az új kombi változatot mutatják. A képek minősége alapján kicsit nehéz elhinni, hogy egy véletlenül nyitva hagyott teherautó rakteréről látunk fotókat, főleg, hogy a másodikon kifejezetten az a rész látszik, ami a legérdekesebb: az újdonság hátulja. NIO ET5 kombi. Forrás: CnEVPost Akárhogy is, annyit megállapíthatunk, hogy az ET5-nek jól áll a kombi forma, továbbra is sportosan elegáns, nem lett aránytalan, nem tűnik utógondolatnak a variáns. Az autón ráadásul kifejezetten jól mutat a – sajnos – Kínának exkluzív halványsárga, vanília-árnyalat. NIO ET5 kombi. Forrás: CnEVPost A lap úgy tudja, hogy a premier már júniusban megtörténhet, és a vállalat sokat remél az európai forgalmazás megkezdésétől, bár azért Kínában is árulják majd a modellt. A kombi mint olyan, egy eléggé európai műfaj, 2019-ben például már a teljes mennyiség 70 százaléka itt kelt el, és a globális eladások mindössze három százalékát tette ki ez a forma. Így a NIO úgy gondolja, hogy egy szűk, ám lelkes vásárlói réteget talált meg ezzel a típussal, és ez segíthet az európai áttörésben. A kombikat sokféleképp hívják az autóiparban, az angol station wagon, vagy a németeknél használt touring és variant mellett szinte minden márkának megvan a saját fantázianeve erre a felépítésre. A kínai lap úgy tudja, a NIO a szintén népszerű shooting brake mellett döntött. Kompakt villanyautót fejleszt Európának a NIO PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly93d3cudm9sdGllLmV1Lz91dG1fc291cmNlPXZpbGxhbnlhdXRvc29rJnV0bV9tZWRpdW09ZWxla3Ryb21vc2F1dG8mdXRtX2NhbXBhaWduPXJvdmF0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3d3dy52b2x0aWUuZXUvP3V0bV9zb3VyY2U9dmlsbGFueWF1dG9zb2smdXRtX21lZGl1bT1lbGVrdHJvbW9zYXV0byZ1dG1fY2FtcGFpZ249cm92YXQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL3ZvbHRpZS1zemFiYWRzYWctMTMwMHg2MC1iYW5uZXItMjAyNi0wNS0xNC0xLnBuZyIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvdm9sdGllLXN6YWJhZHNhZy0xMzAweDYwLWJhbm5lci0yMDI2LTA1LTE0LTEucG5nIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!