Kicsit döcögősen, de megkezdődött az Xpeng újabb európai partraszállása. Megjöttek az első autók. Második esély Az Xpeng a kisebbik kínai elektromos márkák egyike, tavaly 120 ezer autót adtak el, 320 millió dolláros veszteséggel, ám nagy terveik vannak a jövőre nézve. A gyártó 2022-ben jelent meg az európai piacon, ám az első kísérlet nem sikerült túl jól, a forgalmazott három típusból egyre például annyira kevés megrendelés érkezett, hogy rövid időn belül leállították a forgalmazását. A kudarc hatására azonban nem adták fel, idén februárban jelentették be a második nekifutást, a G9 SUV és a P7i szedán forgalmazását. Előbbi arról ismert, hogy a cég vadonatúj platformjára épül és akár 440 kW töltési teljesítményt is fel tud venni. Xpeng P7i Februárban Dániában, Hollandiában, Norvégiában és Svédországban nyílt meg a rendelés lehetősége, és a P7 ráncfelvarrását, a P7i-t júniusra, míg a G9-est szeptemberre ígérték. Most, kis csúszással ugyan, de megkezdődött a nagy szedán leszállítása az ügyfeleknek. Ehhez a vállalat mind a négy ország egy-egy városában szalont nyitott, ahol az autókat is át lehet venni. Xpeng P7i A vállalat 2024-ben a fejlett világ több tucat új piacán kíván megjelenni, de konkrét országokat még nem neveztek meg – írja a CnEVPost. Két új XPeng érkezik Európába PGEgaHJlZj0iaHR0cHM6Ly92aWxsYW55YXV0b3Nvay5odS9yb3ZpZGVuLzE4MDYyMV81ZjhmZjlkZTE0IiBvbmNsaWNrPSJqYXZhc2NyaXB0OndpbmRvdy5vcGVuKCdodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3JvdmlkZW4vMTgwNjIxXzVmOGZmOWRlMTQnLCAnX2JsYW5rJywgJ25vb3BlbmVyJyk7IHJldHVybiBmYWxzZTsiPjxwaWN0dXJlPjxzb3VyY2Ugc3Jjc2V0PSJodHRwczovL3ZpbGxhbnlhdXRvc29rLmh1L3dwLWNvbnRlbnQvdXBsb2Fkcy8yMDI1LzAyL2V6Z2lmY29tLWdpZi10by13ZWJwLWNvbnZlcnRlci0zLmdpZiIgbWVkaWE9IihtaW4td2lkdGg6IDcwMHB4KSI+PGltZyBzcmM9Imh0dHBzOi8vdmlsbGFueWF1dG9zb2suaHUvd3AtY29udGVudC91cGxvYWRzLzIwMjUvMDIvZXpnaWZjb20tZ2lmLXRvLXdlYnAtY29udmVydGVyLTMuZ2lmIiBhbHQ9IiI+PC9waWN0dXJlPjwvYT4= Biró BalázsA fenntartható közlekedés elkötelezett híve, akit elsősorban a Tesla céltudatos és piacot felforgató tevékenysége rántott magával ebbe a világba, így publikációi elsősorban erre a területre koncentrálnak. Google hírek iratkozz fel! Heti hírlevél iratkozz fel! Kővédő fólia védd az autód!